Túl vagyok egy csapatépítő tréningen, amelynek én voltam a főszervezője. Az alábbiakban leírom az élményeimet, tapasztalataimat, hátha valaki hasznát veszi vagy kedvet csinálok ilyen programokhoz. Az előzményekről annyit, hogy volt rá pénzünk, energiánk és ami a legfontosabb, drága főnökeink engedélyt adtak rá, hogy két napos szakmai programunkat (hogy, az egyik kolléganőm mondta) megfűszerezve, csapatépítés jelleggel, szabadidős programokat szervezzünk. Persze, szigorúan munkaidő után.
Nagy lelkesedéssel vágtam bele a szervezésbe, amitől leginkább féltem az az időjárás ill, hogy ezeknek a városi népeknek (az ország hét városából érkeztek) vajon, mennyire jönnek be az általam megálmodott vidéki programok. A szakmai programmal nem untatnék senkit, lényeg, hogy megbeszéltünk mindent, amit kellett, mondhatnám megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Az időjárásról annyit, hogy nagyon rosszul indult, de délutánra verőfényes napsütésbe ment át és nagyon tiszta lett a levegő, sőt az éjszakára beharangozott vihar (mit vihar, orkán) hál Istennek elmaradt. Az első nap késő délutánjának fő programja az ipolytarnóci ősmaradványok természetvédelmi területének túrája volt. A fő attrakció a megkövesedett fa, a többmillió éves lábnyomok és a 3 ill. 4D-s mozi megtekintése volt. Mi most csak idő hiányában, a mozik közül, csak a 3D-s filmet néztük meg, aki megteheti és arra jár nézze meg, óriási élmény. Ipolytarnóc után megnéztük kedvenc horgásztavamat, a Komravölgyi víztározót, ahol a szemünk láttára fárasztottak ill. vettek ki egy közel 9 kilós pontyot. Kollégáim, mint valami japán túristák vadul fényképeztek és dícsérték a tavamat, hogy milyen jó horgászhely. Jönnének, olyankor, mikor egész nap egy mozdítás sincs, dehát, ilyen az élet. Még mindig a tónál történt, hogy az egyik kolléganőm nadrágjába belement valami bogár, kétszer is le-fel vette, nem is gondoltam, hogy az ilyen helyzet milyen jó kedvet tud csinálni egy társaságnak. Igaz, ő, annyira nem élvezte. A szállásunkra, ami szülőfalumban volt (részben költségkímélés okán) már farkaséhesen érkeztünk. A két szakácsomról szeretném elmondani, hogy ezúton is köszönet a kitartásukért és a remek kajáért. Talán jótanácsként, fogadjátok meg, hogy aki hosszan elkészülő vacsorához, olyan szakácsokat fogad, akik szeretik a jó italokat, az vagy eldugja előlük, vagy az alábbi módszert alkalmazza. Mondom még reggel Gabi szakácsnak: Te, az Imre tudod nem bírja a rövidet, ne engedd már, hogy ilyet igyon, mert estig ki kell tartanotok. Aztán félrehívtam Imrét: Te a Gabi tudod nem bírja a ........ A lényeg, hogy ezek egész nap egymásra vigyáztak, persze a vacsora után elengedték magukat, de akkor már szabad volt:-)
Ja, majd elfelejtettem mondani, hogy a vacsora halászlé volt szegediesen és túróscsusza tárcsán elkészítve. Valamelyik hülye humoristánk mondta, hogy ilyen kaja után megnyalta a terepjáró mind a négy kerekét. Vacsora után tájjellegű italokat kóstoltunk, majd irány a hangzatos nevű Amnézia Söröző egy közös Karaoké éneklésre. Jól szórakoztunk, ami külön öröm, hogy a jó hangulat mellett nem volt baj senkivel. Dénes barátomról a helyi Polgárőrség parancsnokáról még nem beszéltem, ő biztosította a helyszínt, ami abból állt, hogy az ajtóban állva, kezében általában egy üveg sörrel, hol kifelé, hol befelé nézegetett. Előttünk egy órával ment el, mondtam is neki másnap, hogy igazán rendes, hogy így vigyázott ránk. Mondja erre huncut mosollyal, hogy igazából azért volt olyan sokáig, hátha valamelyik lány elkóborol a nyájból. Aztán a végén már annyira könnyűnek érezte magát, hogy nem érzett magába annyi erőt, hogy leteperje:-)
A másnapi szabad program már könnyebb volt: séta a faluban, a falu templomának, középkori harangjának a megtekintése, aztán könnyes búcsú, megegyezve abban, hogy egy hónap múlva találkozunk Nyíregyházán. Igaz, ez már egész napos szakmai nap lesz. Nem tudom kollégáim közül mennyien olvassák blogomat (talán ketten biztosan), de a zenegépben nem volt, ezért most így neten keresztül küldöm ezt a számot és köszönök mindent: http://www.youtube.com/watch?v=TJTfU5_PqG4
