Az Isteni Formula

Mindenekelőtt elnézést szeretnék kérni azoktól, akik rendszeresen olvasnak, hiszen az elmúlt hónapokban hó végén rendszeresen megjelent egy bejegyzésem. Október hónapban ez kimaradt. Mondhatnám engem is elért az alkotói válság, ez részben talán igaz is. Idestova egy éve kezdtem blogger pályafutásom, eddig rendszeresen éreztem késztetést az írásra. Most nem volt mondanivalóm (pedig a téma mindig az asztalon hever), humortalan, céltalan írást nem volt kedvem megjelentetni csak azért, hogy havonta legyen bejegyzésem. Eredetileg október végén két család barátságáról szerettem volna írni, de ez a két család a nagy távolság miatt, most nem tudott összejönni. Nekem volt szerencsém egy éjszakát ott aludni náluk, mert Sopron útba esett, megvacsoráztattak, lefektettek (jó éjt puszit adtak), aztán már reggel indultam is tovább.
Az elmúlt két hónapban talán két fontos dolog történt velem, az egyik hogy bajuszt és szakállt növesztettem (bajuszom jó 20 éve volt, szakállam soha), úgy gondoltam kell a változatosság, a másik, hogy kiolvastam egy olyan könyvet, ami után alapvetően megváltozott eddig számomra misztikus dolgokról a világnézetem. A bajuszra, szakállra még visszatérve, talán nem is tartottam volna fontosnak megemlíteni, de mióta megvan, érdekes dolgokat tapasztalok. (Pl. az élelmiszerüzletben a biztonsági őr járkál utánam (eddig nyugton volt), vagy egy másik üzletben az eladónak odaadott 500-asomat kétszer is átvilágították, stb.) Mindenesetre a fazon kicsit maffiózósra sikeredett, eddig egy ember mondta csak, hogy jól áll, de nekem tetszik és ez a lényeg. Valószínűleg, majd egyszer hasonló hirtelen vezérelt ötlettel, mint ahogyan elkezdtem növeszteni, úgy fogom majd leborotválni.
Nem tudom közületek sokan olvasták-e José Rodrigues Dos Santostól az Isteni Formulát, nekem volt szerencsém. Már nem emlékszem, hogy került a szemem elé, de nincsenek véletlenek. Eddig, mint talán a legtöbb embert, a világegyetem keletkezése, az idő-tér végtelensége, az ember létezésének értelme, szóval a sok megválaszolatlan kérdés félelemmel töltött el. Nem gondoltam, hogy életem során erre kapok választ vagy inkább úgy mondanám egy olyan formulát, ami a tudomány jelenlegi állása szerint részben bizonyított, a következtetések pedig számomra teljesen hihetőek, logikusak. Szóval, megnyugodtam. A könyvet az érdeklődőknek e-mail-ben el tudom küldeni. (A címem a profilomon keressétek.)
A könyvben, ami egyébként bestseller lett, a történet Einstein és Ben Gurion (volt izraeli miniszterelnök) beszélgetésével kezdődik, majd áttér a jelenbe, ahol is egy Einstein kézirat megfejtését kutatja a történet főhőse egy portugál professzor Tomás Noronha, és egy iráni tudós Ariana. A történetbe belekeveredik később a CIA és az Iráni titkosszolgálat. Ebből kitalálhatjátok, hogy a tudományos mondanivalón kívül egy kémtörténetről van szó, a történetben kibimbózik Tomás és Ariana szerelme (hogy, a romantikusoknak is jusson valami), megértjük a haldokló apa és a fia, a két tudós érzelmi kapcsolatát, a könyv elvisz minket Tibetbe, itt egy buddhista szerzetes segít minket az élet örök kérdéseinek a megfejtésében. A történet végét nem mondom el, ez maga az Isteni Formula jelentése, akit érdekel, olvassa el a könyvet.
Kedvcsinálóként idézek néhány részletet a könyv bevezetőjéből, benne Einstein véleményét Isten létezéséről:

- " Azt beszélik, hogy maga ateista, professzor, de nem gondolja,hogy...
- Nem, nem vagyok ateista.
- Nem az? Maga vallásos?
- Igen. Mondhatjuk.
- De valahol azt olvastam, hogy maga szerint a Biblia téved...
Einstein fölnevetett.
- Hát úgy is gondolom.
- Ez viszont azt jelenti, hogy nem hisz Istenben.
- Ez azt jelenti, hogy nem hiszek a Biblia Istenében.
- Mi a különbség?
Sóhajtás hallatszott.
- Tudja, gyerekkoromban nagyon vallásos voltam. De tizenkét évesen elkezdtem tudományos könyveket olvasni, azokat a népszerű kiadványokat, nem tudom, ismeri-e...
- Igen...
- ...és arra a következtetésre jutottam, hogy a bibliai történetek nagy része voltaképpen csak mitikus elbeszélés. Szinte egyik napról a másikra veszítettem el a hitemet. Aztán jobban belegondoltam, és arra jöttem rá, hogy a személyes Isten képzete kissé naiv, sőt gyerekes dolog.
- Miért?
- Mert antropomorf fogalomról van szó, olyan fantáziaképről, amit az ember teremtett magának, hogy megpróbálja befolyásolni a saját sorsát, illetve vigaszra leljen a nehéz pillanatokban. Mivel mi magunk nem tudunk beavatkozni a természet rendjébe, megteremtettük azt a képzetet, hogy egy jó szándékú, atyai Isten vezérli, aki meghallgat és vezet minket. Igazán vigasztaló gondolat, nem? Megteremtettük magunknak azt az illúziót, hogy ha sokat imádkozunk, elérhetjük, hogymegzabolázza a természetet és teljesítse a kívánságainkat, mint valami varázsló. Amikor pedig rosszul alakulnak a dolgok, nem fér a fejünkbe, hogy engedheti ezt az Isten, és azzal vigasztaljuk magunkat, hogy valami titokzatos szándék húzódik mögötte. Nos, ennek nem sok értelme van, nem gondolja?

- Nem hisz benne, hogy Isten gondoskodik rólunk?
- Nézze, miniszterelnök úr, az emberiség csak egy a több millió faj közül, egy több milliárd csillagból álló közepes galaxis perifériáján található csillag harmadik bolygóján, sőt ez a galaxis is csak egy az univerzumban létező több milliárd galaxis közül. És ezek után azt várja tőlem, hogy higgyek egy olyan Istenben, aki ebben az elképzelhetetlen méretű világmindenségben veszi a fáradságot, hogy mindannyiunkról külön-külön gondoskodjon?
- Nos, a Biblia szerint jóságos és mindenható. És ha mindenható, akkor mindenre képes, még arra is, hogy gondoskodjon az egész világmindenségről, és mindannyiunkról külön-külön, nem igaz?
Einstein a tenyerével a térdére csapott.
- Jóságos és mindenható, mi? Hát ez egy abszurd elképzelés! Ha valóban olyan jóságos és mindenható, ahogy a Biblia állítja, miért engedi a rossz létezését? Hogy hagyhatta például, hogy megtörténjen a holokauszt? Ha belegondolunk, ez a két fogalom ellentmond egymásnak. Ha Isten jó, nem lehet mindenható, hiszen nem képes leszámolni a rosszal. Ha pedig mindenható, akkor nem lehet jó, ha egyszer megengedi a rossz létezését. A kettő kizárja egymást. Melyiket választja?
- Hm... Talán inkább azt, hogy Isten jó, azt hiszem.
- De ezzel az elképzeléssel elég sok gond van, nem vette még észre? Ha figyelmesen olvassa a Bibliát, észre fogja venni, hogy nem egy jóakaratú Isten jelenik meg benne, hanem sokkal inkább egy féltékeny Isten, egy olyan Isten, aki vak hűséget követel, egy olyan Isten, aki félelmet kelt, egy olyan Isten, aki büntet és föláldoz, egy olyan Isten, aki azt mondja Ábrahámnak, hogy ölje meg a fiát, csak azért, hogy a pátriárka bebizonyítsa neki, hogy hűséges hozzá. Márpedig ha egyszermindent tud, akkor azt is tudnia kellett, hogy Ábrahám hűséges hozzá, nem? Ha pedig olyan jóságos, akkor mire jó ez a kegyetlen próbatétel? Nem, nem lehet jóságos.
Ben Gurion fölkacagott.
- Most megfogott, professzor - kiáltotta. - Rendben, elismerem,hogy Isten nem feltétlenül jó. De minthogy ő teremtette a világmindenséget, mindenhatónak kell lennie, nem?

- Gondolja? Ha Így van, miért bünteti a saját teremtményeit, ha egyszer mindent ő teremtett? Nem olyan dolgokért bünteti őket, amelyekért voltaképpen ő maga a kizárólagos felelős? Amikor ítélkezik a teremtményei fölött, voltaképpen nem önmaga fölött ítélkezik? így tehát az a véleményem, hogy csakis a nemlétezése mentheti őt föl. - Itt szünetet tartott. - Mellesleg, ha jobban belegondolunk, a mindenhatóság sem lehetséges, hiszen olyan fogalomról van szó, amely önmagában is tele van föloldhatatlan ellentmondásokkal.
- Hogyhogy?
- Van egy paradoxon, ami jól szemlélteti a mindenhatóság lehetetlenségét, ez pedig a következőképpen hangzik: ha Isten mindenható, képes olyan nehéz követ teremteni, amit még ő maga sem bír fölemelni. - Einstein fölhúzta a szemöldökét. - Látja? Pontosan ebben áll az ellentmondás. Ha Isten nem bírja fölemelni azt a követ, akkor nem is mindenható. Ha viszont föl bírja emelni, akkor sem mindenható, hiszen nem képes olyan követ teremteni, amit nem bír fölemelni. - Elmosolyodott. - Mindebből az következik, hogy nem létezik mindenható Isten, csak az ember képzeletében, aki vigaszt keres, illetve magyarázatot mindarra, amit nem ért.
- Ezek szerint nem hisz Istenben.
- Nem, nem hiszek a Biblia személyes Istenében.
- Úgy gondolja, hogy az anyagon túl nincs semmi?
- Nem, természetesen nem gondolom úgy. Kell lennie valaminek az energián és az anyagon túl.
- Akkor most hisz vagy nem hisz, professzor?
- A Biblia Istenében nem hiszek, már mondtam.
- Akkor miben hisz?
- Spinoza Istenében hiszek, aki a létező dolgok harmonikus rendjében nyilvánul meg. Csodálom az univerzum szépségét és egyszerű logikáját, és abban az Istenben hiszek, aki az univerzumban nyilvánul meg, abban az Istenben, aki...

Hosszú csönd következett.
Aztán Ben Gurion törte meg.
- Professzor, maga szerint be lehet bizonyítani Isten létezését?
- Nem, nem hiszem, miniszterelnök úr. Isten létezését nem lehet bebizonyítani, éppúgy, ahogy a nem létezését sem lehet bebizonyítani. Csak arra vagyunk képesek, hogy megérezzük a titkot, és arra, hogy elkápráztasson minket az univerzum csodálatos felépítése."

Napi rutinjaim

Öregszem. Az is lehet, hogy egyszerűen csak kényelmes vagyok. Egy ideje gyanúsan figyelgetem saját magam, miért van, hogy egyik napom, olyan, mint a másik. Rendjén van ez így? Hétköznapokon, ugyanazok a dolgok ismétlődnek. A reggeli kávé után a gépemen megnézem az időjárást, a svájci frank alakulását, a napi híreket, baráti köröm leveleit, a társasági oldalakon, pedig azt, hogy éppen kivel, mi történt. A napi munkám után, otthon elolvasom kedvenc újságom, lenyírom a füvet, kocsit mosok, edzésre megyek vagy, ha éppen jólesik, akkor szundítok egyet. Este Derrick, vagy valami bűnügyi film, ha kedden vagy szerdán Bajnokok Ligája forduló van, akkor nézem a focit. Tényleg, a gyerekektől is meg szoktam kérdezni, hogy mi volt az iskolában. Este pedig, ha van kedvem hozzá, én csinálom a vacsorát. (Ha nincs, a nejem.) Esetleg ő megbíz valami házimunkával, rendrakás, bevásárlás, aztán elmagyarázza, mit csináltam rosszul. Még mielőtt ismeretlenek, valami pszichopatának gondolnának, szerintem csak egy átlagember hétköznapját írtam le. Lehet, hogy ez így elég monotonnak tűnik, de legalább nyugalom van és, hát be kell osztanom az erőmet. Hol vannak már azok az idők, amikor éjszakás műszak után le sem feküdtem vagy például egymás után két meccset játszottam le.

Újabban inkább szemlélődöm. Nézem legutóbbi ügyfelem és miközben panaszkodik, arra gondolok, hogy csoda, hogy egyáltalán ez az ember még él. És most nem ironizálok. Ha csak a nagy része igaz, annak, amit elmondott, az életben már annyi sorscsapás érte, hogy szép tőle, hogy így talpon tudott maradni. Sok rossz döntés és annak következményei. Valahogy a szerencse is mindig elpártolt tőle. Tervei vannak és valamiféle küldetéstudata. Legszívesebben azt tanácsolnám, hogy ne csináljon semmit magától (abból baj nem lehet), de persze ezt nem mondhatom. Vagy éppen tárgyalok egy vállalkozóval. A beszélgetésből az jön le, hogy az alkalmazottakat csak eszköznek tekinti a vállalkozásának gyarapodására. Ha a legkisebb gondja van bármelyikükkel, közli vele, hogy a kapuban tízen állnak készenlétben, hogy felvegyék helyette a munkát. Gyomorforgató, ráadásul nem érti, miért olyan erős nála a fluktuáció. Persze, nem lehet általánosítani. Volt már szociális beállítottságú vállalkozó ismerősöm is, de ő nagyon vallásos volt.

Visszatérve az otthoni dolgokra, van egy kutyánk, Freddynek hívják. A nejem szereti a horrorfilmeket (én ki nem állhatom), a kutyám a nevét A Rémálom az Elm utcában Freddy Krueger-éről kapta. (A testvére a szembe szomszédunknál lakik, őt Démonnak hívják.)
Nagyon találó elnevezés, telitalálat. Volt, hogy már feljelentettek minket az önkormányzatnál, mert a kutyánk éjszaka csavarog. (Amikor, egyébként mindenki alszik.) Hátul fakerítésünk van, ő időnként csinál rajta kijáratot, én visszacsavarozom, majd kezdődik minden elölről. Amúgy minden szökése után lelkiismeret furdalása van, ez látszik rajta. Bosszankodom, de valahol megértem őt, a szabadság vágya hajtja őt. Időnként a szukák utáni vágya:-) Akkor, viszont nagyon pipa vagyok, amikor a reggeli kávémat nem engedi meginni. Elém áll és addig csahol, amíg valami kaját nem kap. Ha az álmosságtól nem ugrom neki mindjárt, a nyomatékosság kedvéért a szájával megfogja a lábfejem és úgy ösztönöz. Egyébként Németjuhász-Labrador keverék. A télen nagyon beteg volt már a legrosszabbra gondoltunk, aztán váratlanul jobban lett. Mindegy, legalább nem unatkozunk. Októberben várjuk a soproni vendégeinket, két nővér, a három gyerekkel, ők valahogy mindig feldobják a szürke hétköznapokat. Kirándulások, Karaoke, Scrabble, koktélok, nagy kajálások, van, hogy átbeszélünk egy fél éjszakát, szóval jól érezzük magunkat. Ha jól sikerül, majd megírom, jobb időt mindenkinek.

Első elnöki interjúm a csapatról

Nyilatkoztam a helyi lapnak és úgy döntöttem, hogy az interjút közzéteszem a blogomban is. Túl van a csapatunk két mérkőzésen, érdekessége, hogy az elsőt 6:1-re elvesztettük, a másodikat ugyanennyire megnyertük. Szóval tegnap kitettek magukért a fiúk, volt is este nagy ünneplés. Remélem a folytatásban is hasonló jó játékkal rukkol ki a csapat.

Íme az interjú!

1.) Hogy jött az ötlet, hogy jelölteted magad elnöknek?

A sportegyesület megalakulását természetesen megelőzték bizonyos háttérbeszélgetések, olyanokkal, akik már régóta szerették volna, hogy a faluban újra beinduljon a sportélet, de az önkormányzat részéről is megkerestek ebben a témában. Akkoriban sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán fontos-e az nekem, hogy én legyek az elnök, de mivel az alakuló ülésen más jelölt neve nem merült fel, így magától megoldódott a dilemmám.

2.) Kik segítették, segítik a munkádat?

Ez a történet egy kicsit hasonló az én elnökjelöltségemmel. Az alakuló ülés előtt nem egyeztettünk az elnökségi tagok jelölésével kapcsolatban, ezért az öt jelölt közül, szinte mindenki meglepődött, amikor a jelöltek személye nyilvánosságra került. Rövid gondolkodás után vállalták a jelölést, amit a közgyűlés egyhangúan elfogadott, hasonlóan történt a bizottsági tagok megszavazása is.
Az eddigi tapasztalatok után elmondhatom, hogy minden elnökségi tag segíti a munkámat. Az alelnökkel rendszeresen egyeztetek, sok tanácsot ad. Dénes öcsémen keresztül szereztük be a kapufákat, ami egyébként jelentős kiadást jelentett volna az egyesületnek, a helyi kocsmáros segít a szponzorálásban, két fiatal játékosunk, Gergő és Erik leginkább az operatív munkából vette ki a részét. Gergő a csapat körüli teendőkben, Erik az egyesület működésében, szponzorok felkutatásában, a honlapunk színvonalas működtetésében jeleskedik.
A felügyelő bizottsági tagok munkája még csak most kezdődik, hiszen a közelmúltban jegyezték be az egyesületünket a cégbíróságon.
A fegyelmi bizottsági tagok a bajnokság beindulása után (augusztus közepe) aktivizálódnak. Remélhetőleg nem kell gyakran összeülniük, mert a társaságban a fair-play szellem uralkodik, másrészt a sárga és piros lapos büntetések pénzbüntetéssel is járhatnak, amit az MLSZ felé kell az egyesületnek befizetni.

3.) Mik a terveid a közeljövőben a csapattal?

Mielőtt a terveinkről beszélnék, az eddigi eredményeinkről is ejtenék néhány szót. Az egyesület bírósági bejegyzéséről és a kapufák beszerzéséről már beszéltem. Nagyon fontosnak tartom, hogy a játékoskeret már a helyi fiatalokból rendelkezésre áll, őket kellene még 2-3 tehetséges idegenlégióssal kiegészíteni. A jelöltjeink már megvannak. Az Arany Ászoktól kaptunk egy garnitúra minőségi sportfelszerelést és rendelkezünk még két garnitúra (gyakorló) szereléssel is. Az induláshoz szükséges anyagi feltétel, köszönhetően a falu polgárainak anyagi áldozatvállalásának is, rendelkezésre áll.
A terveink között szerepel a pilinyi sportpálya felújítása, ez az esős idő miatt elhúzódik, emiatt az első szezonban a szécsényfelfalusi pályán lesznek a "hazai" mérkőzéseink. Itt szeretném megköszönni Szécsényfelfalu önkormányzatának ehhez a pozitív hozzáállást, hiszen ingyen rendelkezésünkre bocsájtják a pályát és az öltözőt.
Terveink között szerepel, hogy pályázat útján nálunk is felépüljön egy öltöző. Szeretnénk a pálya köré elválasztó teret és kispadokat, ülőhelyeket kialakítani, ehhez az anyagok és az eszközök rendelkezésünkre állnak. Jelenleg problémát jelent, hogy bár az induláshoz igen, az egyesület működtetéséhez (pl.: játékvezetők kifizetése, útiköltségek, stb.) még nincs meg a megfelelő pénzkeretünk. Az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségeihez képest segít, de fontos feladatunk további szponzorok felkutatása. 2012-től már tudunk pályázni NCA (Nemzeti Civil Alap) programokra, ezért remélhetően a jövőben ez nagyban segíteni fogja a működésünket.
Fontosnak tartom elmondani, hogy "D" licences, rutinos edzővel rendelkezünk. Az első időszak a csapatépítés időszaka lesz. Most kell lerakni az alapjait, egy olyan csapatnak, akiknek a tagjai a későbbiekben még nagyon szép eredményeket elérhetnek a megyei harmadosztályú bajnokságban.

4.) Megfordult-e a fejedben, hogy játékosként is kivedd a részed?

Egész eddigi életemben fontos szerepet játszott a labdarúgás, egyszerűen imádom ezt a sportot, a focit még annak idején a PSE-ben kezdtem. Korábban három csapatban is megfordultam nagypályán, a megye mindhárom osztályában. Az elmúlt évtizedeket az ízületeim, főleg a bokám nagyon megérezték, hol itt fáj, hol ott szúr. Az igazolásomat természetesen meg fogom csináltatni, de én már csak kiegészítő emberként szerepelek, ha egyáltalán szükség lesz arra, hogy pályára lépjek és maximum 30 percet vállalok.

Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál!

Kell egy csapat!

Még a múlt ősszel egy bejegyzésemben írtam arról, hogy gyűjtést szerveztünk egy labdarúgócsapat beindításához és majd még visszatérek rá. Talán babonából sem mertem azóta erről írni, úgy voltam vele, majd akkor, ha benevezünk és be tudjuk fizetni a játékengedélyeket. Tegnap ez megtörtént és úgy gondolom, hogy ezekben a nehéz időkben elmondhatjuk, hogy megszereztük első győzelmünket. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Én, mint a csapat elnöke, kicsit úgy éreztem magam, mint a Garas alakította karakter a Régi idők focijában. Pénz, pénz és megint csak pénz és rengeteg nehézség és küzdelem. De győztünk és ez a lényeg. Az induláshoz és a feltételek megteremtéséhez szükséges pénz gyakorlatilag elfogyott, a működéshez bérletek eladásával és lehetséges szponzorok felkutatásával próbáljuk megszerezni a feltételeket.

Utólag is azt mondom, megérte a fáradtságot. Amikor látom az edzőmeccsek előtt a játékosok csillogó tekintetét, az örömöt, hogy focisták lettek ill. akik már korábban máshol játszottak, most saját falujuk győzelméért küzdhetnek, szóval megérte. A csapat átlagéletkora kb. 21-22 év. Ezek a fiatalok együtt gyerekeskedtek, együtt nőttek fel, így remélem tudnak, majd így, egymásért is küzdeni. Lehet, hogy az első idényben kapnak egy-két nagy ruhát, de ha megfelelő rutinnal rendelkeznek, majd jönnek az eredmények is. Az a kispályás egykori csapatom jut eszembe, hogy amikor annak idején elindultunk, mi is beleszaladtunk vereségekbe, aztán mikor összeállt a csapat, onnantól kezdve szinte mindig győztünk, éveken keresztül. Hogy, mi volt a titkunk? Annak idején minden évben részt vettünk Fonyódligeten egy tornán, ahol 4 éven keresztül 20 csapatból bekerültünk a legjobb 4 közé. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy aztán mindig is negyedikek maradtunk, ennek oka az előző este túlzásba vitt sörözés, ünneplés volt és az, hogy addigra a sérülések miatt általában csere nélkül vagy egy cserével játszottunk már a négy között. Az egyik ilyen ünneplés estéjén Jani barátom, az intézőnk, edzőnk köszönőbeszédet intézett a csapat ott lévő tagjaihoz. Lassan, kicsit elérzékenyülve beszélt és lényegében a következőket mondta. "Nem túl jó az erőnlétetek, kész csoda, hogy eljutottunk idáig. A játék sem nagyon megy, mégis, a mezőnyben több jobb képességű csapat volt, akit legyőztetek.

És tudjátok, miért?

Azért, mert szeretitek egymást, szerettek focizni és tudtok egymásért játszani. Azért, mert, ha valamelyikőtöknek gyengébben megy, a másik jobban odateszi magát. Képesek vagytok arra, hogy az egyéni játékot alárendeljétek a csapatjátéknak. Néha meg kell szakadni a pályán és ha szükséges, akkor ti ezt teszitek. Ez a sikereitek titka." Sajnos ő már nincs közöttünk, de az akkori szavai mélyen belém ívódtak.

Túl vagyunk egy vb döntőn, nem volt túl színvonalas, több gyenge meccset láthattunk, de volt néhány szenzációs is. Abban reménykedem, hogy négy év múlva Brazíliában az igazi játéké lesz a főszerep és bevezetik majd a technikai újításokat. Tényleg, kik is voltak a mostani döntő résztvevői? Csak ne lenne mindig igazam :-)

Kis esti zümmögés

Mondhatnánk, és délutáni is, mikor meghalljuk a tv-ben a dél-afrikai világbajnokság közvetítésének jellegzetes hangját, a vuvuzelát. A világ legnépszerűbb eseményéről van szó és, ha történetesen Afrika nagy részén közvetítenék az Európa bajnokságot is, valószínűleg az átvenné a helyet a második helyezett olimpiai közvetítéstől. A világbajnokságnak óriási ereje és hatása van, ideszámítva az esemény üzleti lehetőségeit is, ebben az egy hónapban ez a világ központi témája. Mint, kívülállók, sajnos már jó ideje, hol bosszankodva, hol a győzelem mámorától megrészegülve, a feleségeket, barátnőket messzire elüldözve, nézzük magunk előtt azt a bizonyos dobozt. Hol van már a „86-os” vb, amikor esélyesként, akkori cégemnél a portás bácsival a himnuszunkat felállva hallgatva, néztük a nyitómeccsünket. Azóta is keressük a vereség okait, amiről egy korábbi blog bejegyzésemben már írtam, de térjünk vissza a mostani vb-hez.

A mérkőzések kb. 70%-át láttam, történjen most így a vb félidejében egy kis számvetés, igaz még a hátralévő közel két hétben jön a java. Nézzük először a kiesőket még a csoportmeccseken.
Franciaország: Korábbi kedvenceimnek (tudom, Trianon miatt nem sokan drukkolnak nekik kis hazánkból, de szerintem a csapat gerince már évek óta a Francia gyarmatokról bevándorolt szülők leszármazottai és a többiek is, vajon, mit tehetnek apáik bűneiért, mert Trianon bűn volt!) most nem drukkoltam, mert egyszerűen nem tetszett a játékuk. Evra csapatkapitányi kinevezése egy tévedés volt, de nem ez volt a legnagyobb baj, hanem a széthúzás és Domenechnek, ennek a felfújt hólyagnak az alkalmatlansága. Mi az, hogy egy vesztes meccsen nem fog kezet az ellenfél edzőjével, ez nonszensz. A legutóbbi vb-n sem ő, hanem Zidane vezette döntőbe a franciákat. Talán, majd Blanc helyre teszi ezt a társaságot.
Dél-Afrika: A vb-k történetében először, mint házigazda csapat nem jutottak tovább, de a szerzett 4 pontjuk egyébként nem rossz eredmény. Sajnos, a jelenlegi garnitúrában nem volt több, kellett volna még néhány Tshabalala és Parreirát is előbb kellett volna odavinni edzőnek.
Görögország: Ebben a csoportban lett volna esélye tovább jutni, de ez a csapat már nem tud annyit, mint az EB-t nyert válogatott, Rehhagel is érzi ezt, ezért áll tovább.
Nigéria: Nagy csalódás, összesen egy döntetlen, nincs mit többet mondani.
Szlovénia: Sajnálom őket, mert nagyon közel álltak a továbbjutáshoz, jobban megérdemelték volna, mint az angolok.
Algéria: Már ott voltak a továbbjutás kapujában, de aztán a hosszabbításban jött Donovan.
Ausztrália: Legutóbb négy ponttal tovább jutottak, most nem volt elég.
Szerbia: Csak Németország ellen játszottak igazán jól és ez kevés volt.
Dánia: Japán ellen ők voltak az esélyesek, de nem tudtak mit kezdeni, az örökmozgó japánokkal, eredménye kiesés.
Kamerun: A vb talán egyik legnagyobb csalódása, nulla ponttal estek ki, E’too-t eszi biztos a méreg.
Új-Zéland: A vb előtt nem sok esélyt adtak nekik, ehhez képest veretlenek maradtak, de mit ér mindez, hiszen így sem jutottak tovább.
Olaszország: Franciaország és Kamerun mellett a harmadik csalódást keltő csapat, színtelen, kedvetlen volt a játékuk, nem tudom négy év alatt, hogy tudott ez a csapat így leamortizálódani.
Elefántcsontpart: Kár értük, a portugálok Észak-Korea elleni nagy gólarányú győzelme tette be nekik azt a bizonyos kaput.
Észak-Korea: Brazília ellen jól játszottak, aztán Portugália ellen nagyon elszálltak, Elefántcsontpart ellen már tisztes vereség.
Svájc: Jó kezdés után nagyon visszaestek így törvényszerű volt a kiesésük.
Honduras: Jó egyéni képességű, de nagyon szétszórt csapat benyomását keltette bennem.

A csoportmeccsek után így maradt az amerikai földrészről hét, az európairól hat, két ázsiai és egy afrikai csapat. Ráadásul az európaiak a sorsolás szeszélye folytán egymás ellen játszottak, nézzük most a folytatást.

Uruguay: A torna egyik meglepetéscsapata, legyűrték nehezen Dél-Koreát is, Ghána szerintem megállítja őket, de az utóbbi 40 év talán legjobb uru-csapata.
Argentína: A torna egyik esélyese, Mexikót könnyebben verték, mint gondoltam, Németország ellen is ők az esélyesek, csak Messinek kellene még belejönni, mert kicsit fásultnak tűnik. Maradona helyében én nem hagytam volna otthon Gambiassót, Zanettit, a játékmester Riquelmét. Ez még visszaüthet.
Mexikó: Jó játék, szép eredmény, csak rossz sorsolás.
Dél-Korea: Bírói segítség nélkül is megy, az uruk ellen nem volt szerencséjük.
USA: Ghána ellen elbuktak. Kellene még a csapatba egy csatár Donovan mellé és 1-2 kreatív játékos, mindent erőből és lelkesedésből nem lehet megoldani.
Németország: Eddig szép teljesítmény és a németeket soha nem lehet leírni. Nagyon fiatal a csapat, a továbbiakban le kellene győzni Argentínát és valószínűleg Spanyolországot, ez így elsőre kicsit meredeknek tűnik.
Anglia: Egy fabatkát sem adtam volna, hogy sokáig elhúzzák, pedig szeretem az angol focit, végig kapus és csatár problémákkal küszködtek. Rooney a vb egyik sztárjelötje volt, csalódást keltett.
Ghána: Az egyetlen állva maradt afrikai csapat, Brazília, esetleg Hollandia megállíthatja őket, de a támadójátékuk fantasztikus.
Hollandia: Ők az én egyik favoritjaim, de ebben a csapatban még több van, még úgy is, hogy eddig minden mérkőzésüket nyerték. Most kellene rátenni még egy lapáttal.
Paraguay: Uruguay mellett a torna másik meglepetéscsapata, de a végelszámolásnál nem lesznek ott.
Japán: Rengeteget fejlődtek, Dél-Korea mellett őket tartom képesnek arra Ázsiából, hogy a következő 20 évben világbajnoki döntőt játsszanak.
Szlovákia: A csoportból a továbbjutásuk, főleg Olaszország legyőzése, óriási siker, éppen Szlovákiában egy focitornán tartózkodtam ebben az időben, nagyon büszkék voltak. A hollandok ellen már nem nagyon volt esélyük, de jól tartották magukat.
Brazília: A torna legnagyobb esélyese, úgy is, hogy jelenleg nincs köztük Ronaldo vagy Ronaldinhó képességű játékos, Kaká egyelőre formán kívül játszik. Viszont csapatban nagyon erősek és motiváltak. Nagyon meggyőzőek, nehéz lesz őket megállítani.
Spanyolország: Ők az én másik favoritjaim, kicsit nehezen jöttek bele és ez jó jel, mert általában a későbbi győztes valami miatt rosszul kezdi a vb-t. Villa mellé még fel kellene nőni Torresnek, remélhetőleg majd ő is formába lendül. A legjobb középpályás sorral rendelkezik és jobb a sorsolásuk, mint a vetélytársaknak.
Portugália: A spanyolok szerintem megállítják őket, de eddig nem okoztak csalódást, ha mégis győznek, akár még döntősök is lehetnek.
Chile: Nagyon szimpatikus volt, ahogyan a brazilok ellen öt támadóval rohamoztak, mindent egy lapra téve fel. Sajnálom a kiesésüket, de vannak jobbak náluk.

Szóval, mint már a fentiekből is kiderült, akkor Hajrá Spanyolország és ha netán mégsem jut el a döntőig, akkor Hollandia, ha ő sem, akkor a továbbiakban csak szemlélődő leszek. Valami azt súgja egyikük, talán mindkettő biztosan ott lesznek.

Térségi csapatépítőnk hiteles története

Túl vagyok egy csapatépítő tréningen, amelynek én voltam a főszervezője. Az alábbiakban leírom az élményeimet, tapasztalataimat, hátha valaki hasznát veszi vagy kedvet csinálok ilyen programokhoz. Az előzményekről annyit, hogy volt rá pénzünk, energiánk és ami a legfontosabb, drága főnökeink engedélyt adtak rá, hogy két napos szakmai programunkat (hogy, az egyik kolléganőm mondta) megfűszerezve, csapatépítés jelleggel, szabadidős programokat szervezzünk. Persze, szigorúan munkaidő után.

Nagy lelkesedéssel vágtam bele a szervezésbe, amitől leginkább féltem az az időjárás ill, hogy ezeknek a városi népeknek (az ország hét városából érkeztek) vajon, mennyire jönnek be az általam megálmodott vidéki programok. A szakmai programmal nem untatnék senkit, lényeg, hogy megbeszéltünk mindent, amit kellett, mondhatnám megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. Az időjárásról annyit, hogy nagyon rosszul indult, de délutánra verőfényes napsütésbe ment át és nagyon tiszta lett a levegő, sőt az éjszakára beharangozott vihar (mit vihar, orkán) hál Istennek elmaradt. Az első nap késő délutánjának fő programja az ipolytarnóci ősmaradványok természetvédelmi területének túrája volt. A fő attrakció a megkövesedett fa, a többmillió éves lábnyomok és a 3 ill. 4D-s mozi megtekintése volt. Mi most csak idő hiányában, a mozik közül, csak a 3D-s filmet néztük meg, aki megteheti és arra jár nézze meg, óriási élmény. Ipolytarnóc után megnéztük kedvenc horgásztavamat, a Komravölgyi víztározót, ahol a szemünk láttára fárasztottak ill. vettek ki egy közel 9 kilós pontyot. Kollégáim, mint valami japán túristák vadul fényképeztek és dícsérték a tavamat, hogy milyen jó horgászhely. Jönnének, olyankor, mikor egész nap egy mozdítás sincs, dehát, ilyen az élet. Még mindig a tónál történt, hogy az egyik kolléganőm nadrágjába belement valami bogár, kétszer is le-fel vette, nem is gondoltam, hogy az ilyen helyzet milyen jó kedvet tud csinálni egy társaságnak. Igaz, ő, annyira nem élvezte. A szállásunkra, ami szülőfalumban volt (részben költségkímélés okán) már farkaséhesen érkeztünk. A két szakácsomról szeretném elmondani, hogy ezúton is köszönet a kitartásukért és a remek kajáért. Talán jótanácsként, fogadjátok meg, hogy aki hosszan elkészülő vacsorához, olyan szakácsokat fogad, akik szeretik a jó italokat, az vagy eldugja előlük, vagy az alábbi módszert alkalmazza. Mondom még reggel Gabi szakácsnak: Te, az Imre tudod nem bírja a rövidet, ne engedd már, hogy ilyet igyon, mert estig ki kell tartanotok. Aztán félrehívtam Imrét: Te a Gabi tudod nem bírja a ........ A lényeg, hogy ezek egész nap egymásra vigyáztak, persze a vacsora után elengedték magukat, de akkor már szabad volt:-)

Ja, majd elfelejtettem mondani, hogy a vacsora halászlé volt szegediesen és túróscsusza tárcsán elkészítve. Valamelyik hülye humoristánk mondta, hogy ilyen kaja után megnyalta a terepjáró mind a négy kerekét. Vacsora után tájjellegű italokat kóstoltunk, majd irány a hangzatos nevű Amnézia Söröző egy közös Karaoké éneklésre. Jól szórakoztunk, ami külön öröm, hogy a jó hangulat mellett nem volt baj senkivel. Dénes barátomról a helyi Polgárőrség parancsnokáról még nem beszéltem, ő biztosította a helyszínt, ami abból állt, hogy az ajtóban állva, kezében általában egy üveg sörrel, hol kifelé, hol befelé nézegetett. Előttünk egy órával ment el, mondtam is neki másnap, hogy igazán rendes, hogy így vigyázott ránk. Mondja erre huncut mosollyal, hogy igazából azért volt olyan sokáig, hátha valamelyik lány elkóborol a nyájból. Aztán a végén már annyira könnyűnek érezte magát, hogy nem érzett magába annyi erőt, hogy leteperje:-)

A másnapi szabad program már könnyebb volt: séta a faluban, a falu templomának, középkori harangjának a megtekintése, aztán könnyes búcsú, megegyezve abban, hogy egy hónap múlva találkozunk Nyíregyházán. Igaz, ez már egész napos szakmai nap lesz. Nem tudom kollégáim közül mennyien olvassák blogomat (talán ketten biztosan), de a zenegépben nem volt, ezért most így neten keresztül küldöm ezt a számot és köszönök mindent: http://www.youtube.com/watch?v=TJTfU5_PqG4

Dr. Wallach - Az egészségről

Még január elején kaptam ezt az írást egy jó ismerősömtől (jellemző módon az egészségügyben dolgozik) és magamfajta hipohondernek, kincs az ilyen írás. Ilyenkor megfogadom magamban, hogy az írásban lévő tanácsok alkalmazását magamra nézve kötelezővé teszem. Aztán egy kis idő elteltével megfeledkezem róla, majd a következő hasonló cikk olvasása ismét nagy örömet és elégedettséget kelt bennem, aztán azt is elfeledem és minden kezdődik előlről.

De most legalább közkinccsé teszem, így más is elgondolkodhat az írás tartalmán, esetleg változtat életformáján, figyelembe veszi az itt leírtakat. Mindenesetre a 120-140 év élettartam meredeknek tűnik, de a vitaminok és ásványok megfelelő mértékű szervezetbe juttatását kólás, hamburgeres világunkban én is nagyon fontosnak tartom. Íme az írás.

Dr Wallach az egészségről

Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel- díjra jelöltek.
(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.)

Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel.
Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtünk semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert, állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuper érzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17 500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: Minden állat és ember, amely természetes halált halt, a tápanyag hiánya miatt halt meg.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani.
Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. Ezek keleten, Tibetben és Nyugat- Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepelnek James Hilton „ Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. Életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. Életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla a New York Times-ban és a London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…
Kelet- Pakisztában élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban a grúzok, akik szeretik a savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nél több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.
Az egyiken egy 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mutatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. És a 115. Házassági évfordulójukat ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai- szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korában halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pike- betegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk a csokoládénak és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. Júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer nősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 90 napig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak Uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány:
Arizonában 1993. Novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztettek, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.
Három év múltán a kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek a számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek.
Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év.
Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha a hosszú életűek közé akarjuk sorolni magunkat.
Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposóaknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. Életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos.
Szükségünk van 90 táplálék- kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat.
Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálék- kiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. Április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára.
Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „ Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?”
Mit válaszolt az orvos? „ A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálék- kiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá.”
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba kerül, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14 500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.
Az 1776- és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt levők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem? Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.
Első: a gyomorfekély.
Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „ gyógyítható”. Azt írják: „ a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható.” Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba, és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között?
Második: így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29 000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C- vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10 000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezen kívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az E-vitamin, a béta-karotin és a szelén.
Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 99%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek a gyomor-és a nyelőcsőrák esetében 20%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább.
Harmadik: ízületgyulladás.
1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizoninjekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam:”Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegségeket, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor, ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Negyedik: hallott már valaki az Alzheimer-korról?
Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy famert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. Júliusában, amikor a kaliforniai egyetem San Diego-i orvosi tanszéke közzétette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni.
Ötödik: vesekő.
Azt mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittem abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.
Valójában a vesekő, saját csontjainkban képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40 000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt. Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés.
Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.
Hatodik: aneurizma
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid- ásványokat szedni.
Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert, 77 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncoláskor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.
Hetedik: kardiomiopátia
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt, nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardiomiopátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardiomiopátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek el a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „ Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetből a szükséges ásványokat.
És a többi:
Egy kis tanács: vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%-nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat a cukorra.
A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet.
És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.
A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelő képességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „ Én egész nap a konyhában topogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „ Érdekes én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem.” Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15-20 növényi összetevőt iktassunk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. Kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék- kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írtak alá a Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termék kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal? Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön- külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: „ És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden Istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „ Édesanyám, vigyél haza.” Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiában fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egypárat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. Helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35 000 dollárba kerül, de ha ne adj isten, két protézisre van szükség, akkor 70 000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korában halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne a költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést stb. Felhívja az állatorvost: „ Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „ Itt a probléma, a bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel.” Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás ( artrítisz ), oszteoartrítisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „ Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek, a sót is, vajat is fogyasztják. Próbáljanak választani.
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, aki magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik.
Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „ Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” „Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam”- válaszolta a páciens.
A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma, lelki- fizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljünk még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben, az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével.”
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbiai Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszűntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
Első típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25-40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasvalamit szedünk, mint a kalcium laktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „ Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az izületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt rosszabbul lettem.”
Kérdezem: „ Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium- laktátot.” Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalciummennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevinnünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni a „Cal added” ( kalcium hozzáadásával készült ) ásványokat.
Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok.
Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid- ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben alakítják a fém-ásványokat kolloid- ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt 2500-4000 m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka- tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szívelégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120-140 évig is élnek betegség nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak el ezen és legyenek egészségesek!

Választások előtt.

Közelednek a választások. Talán sokan ismerik azt a történetet, amikor a politikus balesetben elhuny és merő tévedésből Szent Péter kapujánál találja magát. Szent Péter sem nagyon érti a helyzetet, de felajánlja neki, hogy nézzen szét először a mennyben, aztán a pokolban és végül döntse el ő, hová szeretne tartozni. A mennyben nagyon nagy békesség van, gyönyörű kórus szól, az angyalok pengetik a hárfa húrjait. Politikusunk színleli, hogy jól érzi magát (a színleléshez már az életben is nagyon értett), de már alig várja, hogy megnézze magának a másik helyszínt is. A második napon a pokolban találja magát. Gyönyörű nők veszik körül, a legjobb italokból, ételekből csemegézhet, megy a mulatozás, első kívánságra teljesítenek mindent, amit megkíván. A nap végén újra Szent Péter színe előtt van, aki megkérdezi tőle, hogyan döntött. A politikus, azt válaszolja: nagyon jól érzem itt fenn is magam, ebben a békességben, de, ha nem baj, én mégis, azt a lenti mozgalmas világot választanám. Jól van, mondja Szent Péter, a te döntésed. Politikusunk egy pillanat alatt a pokolban találja magát, de legnagyobb döbbenetére egy nagy forró üstben síró-rívó, jajveszékelő embereket lát maga előtt és egy ördögöt, aki éppen arra készül, hogy betuszkolja ót a nagy üstbe. Mi történt itt, hát tegnap még minden olyan gyönyörű volt! Aztán felülről meghallja Szent Péter dörgő hangját: Neked kéne legjobban tudnod politikus, más a kampány és más a valóság.

Na, egy kicsit így vagyok ezzel a mostani választással én is, bár hozzáteszem, hogy soha ilyen csendes, unalmas nem volt a kampányidőszak, mint a mostani, igaz, még két hét hátra van az első fordulóból. Négy és nyolc éve, ilyenkor a fél ország össze volt veszve az ország másik felével, most meg semmi. Én, magamat nemzeti érzelmű liberálisnak tartom (na, erre varrjatok gombot:-), engem a kampány különösebben nem szokott befolyásolni, majd a szavazófülke magányában eldöntöm, kire adom a voksom. Szóval, más ez a választás, mint a többi. Igen, az első helyre, már most kihirdethetnék a verseny győztesét. Ilyen még nem volt és lehet, hogy egy jó darabig nem is lesz. Az viszont tényleg nem mindegy, hogy milyen lesz a győzelem mértéke, kétharmados vagy „csak” 50% fölötti. A napokban néztem szét a neten, mit mondanak most a politológusok. Török Gábor tippelt is, (el van mentve) majd megnézem a választások után, mennyire jött be neki. (A honlap elérhető: http://torokgaborelemez.blog.hu/) Nagyon nagymértékben egyetértek Török Gáborral, ezért a tippjeim is hasonlóak. Én nem vagyok szakember, mégis, talán magamat is ellenőrizve, hogy milyenek a megérzéseim, leírom én is a tippjeimet. Előtte viszont, nézzük meg a versenyzőket, hogyan állnak most, esetleg miben tudnak beleerősíteni. Fontosnak tartom, hogy mindezt objektívan tegyem, kizárólag a tényekre és a megérzéseimre hagyatkozva.

MSZP: Fiatal és tehetséges arcot választottak miniszterelnök-jelöltnek, hosszú távon még viheti valamire. Kár, hogy a mögötte állóknál nem történt meg a fiatalítás, ez szerintem elkerülhetetlen lesz a következő négy évben ahhoz, hogy legközelebb legyenek nyerési esélyeik, ne csak a minél kisebb vereség elérése legyen a cél. Talán van még valami a tarsolyukban, amivel a választásokig előjönnek, mert ez a kampány, amit eddig folytattak édeskevés. Várható mandátumuk a parlamentben: 55-60 fő.

Fidesz: Tudom, hogy a kampányt még most indították, de feltűnően csendben vannak. Ha figyelembe vesszük Kövér és Mikola elszólásait a korábbi választásokon, lehet, hogy ez nem is véletlen. Lehet, hogy én is ezt tenném, csendben várnám a választást, ill. ha valamelyik oldalról támadják őket, természetesen vissza kell vágni. Nem hiszem, hogy öszödi beszéd formátumú bizonyíték van még a birtokukban, ha igen, az még a végén nagyot durranhat, ha nincs, akkor marad a BKV botrányok napi szinten tartása. Mandátum: 255-260.

Jobbik: Ők már mindenképpen győztesei a választásnak. Egy alig ismert pártból meghatározó párt lett. Egyik oldalon a rendteremtés, a közélet megtisztítása, a gazdasági visszaélések megszüntetése, a másik oldalon a demokráciára leselkedő veszély látszik a támogatók és ellenzők véleményének ütköztetésekor. Számomra a dolog pikantériája, hogy régi baloldali szavazók voksolnak a Jobbikra még személyes ismeretségi körömben is. Mindenesetre kőkemény ellenzéke lesz a Fidesznek, abban biztos vagyok. Mandátum: 55-60

MDF: A belső széthúzások idáig vezettek. Mára már alig maradt esélyük, hogy az újjá alakuló országgyűlésben is ott legyenek, pedig múltjuk és értékrendjük alapján ez fontos lenne. Igaz Bokrossal volt egy irányváltás (konzervatív oldalon nem találtak ilyen húzónevet, nem baj, legyen akkor liberális), de véleményem szerint ez sem hozza meg a várva-várt sikert. Szerintem nem fognak bekerülni a parlamentbe, ne felejtsük el 4 éve is Fidesz-átszavazók révén kerültek be. Húztam is én ezzel az egyik átszavazó barátomat egy jó darabig:-) Pofára történő esés tipikus esete.

LMP: Értelmiségiek és politikából kiábrándultak pártja. Ne felejtsük, el utóbbiak vannak jó néhányan. Bár kicsit furcsállom, hogy nincs vezetőjük, (egy tizenvalahány fős grémium irányítja a pártot és a kampányt) de úgy látom, hogy ez nem okozott akkora értetlenséget, mint korábban gondoltam. Értelmes, jó megjelenésű politikusok és a programjuk is színvonalas. Ebben a mai magyar közéletben furcsa, hogy ennyivel be lehet jutni a parlamentbe, de be lehet és be is fognak jutni. Mandátum: 10-15.

Hát akkor, ennyit az én tippjeimről. Komolyan úgy gondolom, hogy nagyot nem fogok tévedni.

Az egyik blogger ismerősöm jelezte, hogy beállítás problémák miatt nem tudott kommentet írni, de változtattam a beállításon, most már lehet. Ha valaki eddig akart és nem tudott vagy új látogató és akar, akkor nyugodtan tegye meg. (Na ez jó kis mondat lett:-)

Születésnapomra

Régen szólaltam meg, de most alkalom van. A közelmúltban ünnepeltem 46. születésnapomat. (Vagy mondjuk úgy, hogy 16 éves születésnapom 30. évfordulóját?) Talán József Attila verse után bátorságnak tűnik fenti címet adni bejegyzésemnek, de aki ismer, tudja, hogy mindig nagy feneket kerítek ennek az alkalomnak. A miértjét én sem értem, mindenesetre a családdal és a baráti körrel is összejöttünk ebből az alkalomból és torok nem maradt szárazon (gyomor nem maradt éhesen). Kellett ez már nagyon, mert mostanában valahogy semmi nem akar sikerülni. Kicsit úgy érzem magam, mint a rogyadozó bokszoló, aki bedagadt szemekkel kukucskál kifelé a kesztyűk mögül és várja, hogy most vajon balegyenes vagy jobb horog következik. Bár ez a hasonlat nem biztos, hogy helytálló, mert nekem másokat nem szokás megütni, pláne nem padlóra küldeni. Mondhatná valaki erre, hogy pedig ilyen világot élünk. Mindenesetre nekem most jól jött a szünet. Szakmai vonalon is vannak érdekes helyzetek. Olyan konfliktus helyzetek például, amikor olyannal kellene vitába szállnom, akit olyan szakembernek tartok bizonyos helyzetben, mint a Birkmann professzort alakító színészt, aki, mondjuk, hazamegy és a forgatáson látottak alapján műti meg beteg anyósát. Na, mindegy. Visszautalva apu négy bejegyzésére, én örülhettem, hogy leközölhettem. Ami elgondolkodtató, hogy lassan kiöregszik, kihal az a korosztály, akinek központi témája a háború, a Rákosi korszak és az 56-os forradalom. Nem semmi idők voltak. Nehéz volna rámondani, hogy ennek a kornak is meg volt a szépsége. A forradalom, az persze megint más. Összefogott a nép, egy elnyomó rendszer ellen, egy nagy főhajtás minden résztvevőjének, aki a jó oldalon harcolt. És a többség a jó oldalon harcolt, csak az orosz tankok és a segítségnyújtás elmaradása a nyugat és az amerikaiak részéről, hozta meg azt a megtorlást, ami a forradalom leverése után következett. De aztán már az oroszok is tudták, a magyart nem lehet igába hajtani, mert nem egy szolgalelkű nép, mert szabadságra született. Tényleg, mit mesél majd a mi korosztályunk az unokáknak. Az MTV székház ostromát? De talán nem is baj ez.
Szóval megvolt a szülinap, apu negyvenhatodszorra is elmesélte azt a sztorit, hogy mikor megszülettem a szülészorvos nem tudta eldönteni, hogy gyerek vagyok-e vagy majom. Ezért feldobott a levegőbe, ha elkapom a szülőszoba csillárját, akkor majom, ha nem akkor gyerek. Nem kaptam el, viszont fejre estem és így lettem ilyen ütődött. Gondoljátok el, negyvenhatodszorra is ezen a hülyeségen kell röhögni.
Történelmi érdekesség, hogy én Sztálin halála után születtem pontosan kilenc évvel, a feleségem pedig Lenin születése után született napra pontosan 100 évvel. Mondtam is neki: szívem, igazán nagy zsenik, csak 100 évente születnek.
Aztán, hogy pont ide dobott le a gólya. Istenem, jó helyre dobott. Ledobhatott volna Olasz-spanyol vagy Franciaország fölött is, talán ott jobb lenne a klíma, itt viszont több a jó barát.
Végezetül a régi szép időkre emlékezve küldök magamnak egy idézetet egykori kedvenc zenekaromtól:

„ A lány a padon ült, a fiú előtte állt, nem láttam pontosan, de valamit csinált, még, hatéves se voltam, egy bokor bújtatott és nem is vették észre, hogy Mick Jagger vagyok” Hobo Blues Band

Megjegyzés: Bal felső sarokban a családom, akikre nagyon büszke vagyok.

Apu visszaemlékezései (III/III.) Forradalom és megtorlás - (A víz elfut, a kő marad)

Másnap reggel nyolc órára mentünk az előadói terembe, ott tudtam meg, hogy Budapesten kitört a forradalom. Délig volt előadás, délután már nem, a rádiót hallgattuk.
Késő délután a tanfolyam vezetői úgy döntöttek, hogy a forradalmi események miatt a továbbképzést felfüggesztik, mindenki menjen haza. Igaz, akkorra a résztvevők fele már elment.
Másnap a brigádszálláson és a mellette lévő Növényvédő Állomáson a budapesti eseményekről beszélgettünk. Telefonon felhívtam a gépállomás vezetőjét, Bicskei Lajost (Bicskei Tibor színész testvére), kérdeztem, hogy mit csináljak, mert az emberek nem akarnak dolgozni. Azt válaszolta, hogy a munkát hagyjuk abba, én is, az emberek is menjünk haza.
A következő nap reggelén kerékpárral elindultam Mohoráról haza, Ipolytarnócra. Őrhalom községben nagygyűlést, majd felvonulást tartottak a község lakói. Engem is megállítottak, leszállítottak a kerék-párról, hogy vegyek részt a gyűlésükön, majd a felvonuláson. Hazafelé menet már messziről láttam, hogy a templomtoronyra ki van tűzve a nemzeti zászló. Késő délután volt, mikor hazaértem. A falum csendes volt, mindenki a rádiót hallgatta. Az Ipolytarnóc községben lévő határőrkatonák október 23-át követően a parancsnok távozása után szétszéledtek. Csak vagy öt katona, és egy 50 év körüli hivatásos törzsőrmester, Kiss Ferenc maradt a laktanyában. Huszonnyolcadikán a balassagyarmati határőrségtől kijött egy főhadnagyi rendfokozatú katonatiszt, aki összehívta a sorköteles fiúkat. Köztük voltam én is. Közölte velünk, hogy amennyiben vállaljuk a határőri feladatok ellátását, abban az esetben az így eltöltött időt beszámítják a sorkatonai szolgálat idejébe. A sorköteles fiúk - 1937-ben születettek- egy része velem együtt katonai egyenruhát vett magára. Tulajdonképpen önkéntes katonák lettünk. De nemcsak mi sorkötelesek, hanem tőlünk idősebbek is önként beálltak. Parancsnokunk a már említett főtörzsőrmester lett.
Az ipolytarnóci határszakaszon Litkétől Mihálygergéig ellenőriztük a határt. Éjjel a községben lévő üzletre, magtárra vigyáztunk. A létszámunkat már pontosan nem tudom, de a laktanya régi katonáival együtt körülbelül tizenhatan lehettünk. Időnként hazamentünk, de a szolgálat utáni időnk nagyobb részét a laktanyában töltöttük. Ott aludtunk és ott is étkeztünk. Az önként vállalt feladatunkat becsülettel, fegyelmezetten elláttuk.
Ezt az "ellenforradalmi tevékenységet" szüntették meg a pufajkások november 9-én.
Ezen a napon társammal ebéd után szolgálatba készülődtünk. A parancsnokunk, Kiss Ferenc bejött a szobánkba és közölte, hogy telefonon most kapta az értesítést Salgótarjánból, hogy karhatalmisták mentek Ipolytarnócra, s ne menjünk szolgálatba, a fegyvereket adjuk le.
Jó fél óra elteltével megérkeztek a karhatalmisták. Elől egy páncélozott jármű, utána egy fedetlen tehergépkocsi, rajta 15-20 karhatalmista, majd egy ponyvás teherautó.
Rövid idő múlva Kiss Ferenc főtörzsőrmester közölte a jelenlévőkkel, hogy feladatunkat átvették a karhatalmisták, mi pedig gyorsan menjünk haza.
Előzőleg Kiss Sándor határőrt lóháton kiküldte a határon szolgálatot teljesítőkhöz, hogy ne jöjjenek be a laktanyába, a fegyvert majd később leadják.
Kiss Ferenc főtörzsőrmestert soha többé nem láttam. Mindig úgy fog élni az emlékezetemben, hogy egy hazafias érzelmű, érző szívű, bátor katona volt.
Október 23-tól november 9-ig csendes volt a falunk. November 9-e után már másképp lett. Napközben a karhatalmisták demonstrációkat tartottak, ami azt jelenti, hogy felfegyverkezve, kézigránáttal végig mentek a falun le az Ipoly-partig és vissza a laktanyába.
A falu lakosságával éjszaka is érzékeltették, hogy jelen vannak. Nem múlt el éjjel, hogy a laktanyából ne hallatszott volna részeg kurjongatásuk, ordítozásuk. Előfordult, hogy egy-egy sorozatot a levegőbe is eresztettek.
Az ottmaradt határőrökben nem bíztak, azokat az épület egy részében lefegyverezve elkülönítették. A határőrök azonban számítottak a le-fegyverezésre és géppisztolyokat, kézigránátokat és egy golyószórót a lóistállóban elrejtettek. ( A lovász Kiss Sándor határőr volt.)
A falu lakossága a karhatalmisták viselkedésén fel volt háborodva, és félt is tőlük. Azokban a napokban a munkások sztrájkoltak, a mezőn nem volt munka, beszédtéma viszont bőven. Gyakori téma volt a karhatalmisták viselkedése. Velük szemben napról-napra nőtt az ellenszenv. A község lakosságának túlnyomó része a forradalommal rokonszenvezett, ezért a pufajkásokat úgy tekintették, mint garázda, megszálló, ellenséges csapatot.
Mint később megtudtam, Telek Gyula vezetésével a laktanyában lévő határőröket is bevonva, tervet készítettek a karhatalmisták lefegyverezésére, eltávolítására. Nekünk csak annyit mondtak, hogy a forradalom ügye nem veszett el, legyünk türelemmel. Mi nagyon akartuk, hogy ne vesszen el, ezért el is hittük.
Egy az országos sajtóban megjelent cikk szerint 1956. november 14-én ( én november 13-át jegyeztem fel ) az alábbi eset történt. Idézem:
" Ezen a napon a cseh határnál volt összetűzés a nemzetőrök és a karhatalom között, amikor is Takács Andor nemzetőr lelőtte Albert Pál Gyula karhatalmistát."
Az esemény részletes története az alábbi:
E nap délelőttjén közölték velem, hogy 12 órára legyek a községházán. Mire odaértem ott már mintegy tizenöten tartózkodtak, de az emberek folyamatosan jöttek. A községháza előtt is gyülekeztek vegyesen nők, férfiak, öregek, fiatalok. 13 órakor Telek Gyula rövid beszédet mondott, melynek csak a lényegére emlékszem. Menjünk a laktanyához
és szólítsuk fel a karhatalmistákat a távozásra, ha pedig önként nem mennek, verjük ki őket - mondta. Az összegyűltek elindultak a laktanya felé. Én barátommal egymás mellett a menet élén haladtunk, amikor szembe találkoztunk az apjával. Megkérdezte, hogy hová megyünk, és mit akarunk. Amikor megmondtuk, a többiek felé fordulva elkezdett kiabálni.
"Meg vagytok ti bolondulva, az oroszok már elfoglalták Pestet. Menjen mindenki haza!"
Amikor látva, hogy a szavainak semmi foganatja, mérgesen kirántotta barátomat a felvonulók csapatából és magával vitte.
A felvonulókat a laktanya előtt még egyszer megállították. Szakolczay Polikár, majdnem ugyanazt mondta, mint előzőleg Kiss Dezső, még hozzátéve, hogy ha a karhatalmistáknak bántódásuk esik, azt a falu keservesen megfizeti. Utólag a következményeket már ismerve, mennyire igazuk volt mindkettőjüknek.
Ekkor a laktanyától már csak mintegy kétszáz méterre voltunk. Körül-belül tizenöten elindultunk a laktanya felé. A kerítéskapun bement Telek Gyula és még másik két ember, hogy beszéljen a karhatalmisták vezetőjével, azonban az ajtóban álló őr nem engedte be őket. A kint- lévők erre zúgolódni, kiabálni kezdtek. Ezután az események már gyorsan követték egymást. Kiss József belökte a kaput, elkapta két kézzel az őr géppisztolyát, és dulakodni kezdtek. Én Kiss József segítségére siettem. Meglöktem az őrt, az a lépcsőről lelépve elvesz-tette egyensúlyát és elengedte a géppisztolyt, majd elfutott. Akkor mellettünk már tódultak be az emberek a laktanya fegyverraktárához. Mire én odaértem, többen vállal már próbálták az ajtót benyomni. Nagy Sándor határőr az emeletről a lépcsőn lefelé futva mutatta, hogy nála van a kulcs. A fegyverek kiosztása pillanatok alatt megtörtént. Géppisztollyal a kezemben mentem az ajtó felé. A folyosón láttam az ebéd utáni fekvésből felzavart karhatalmisták kétségbeesett menekülését. Futottak a bejárati ajtón, az udvar felőli részen ugráltak ki a földszinti ablakokon. A bejárati ajtón kilépve, az emeleti ablakból hallatszó hangos beszédre lettem figyelmes. Farkas Sándor kezében a nyitott ablakon kitett géppisztoly.
A beszédből csak részletekre emlékszem: "Maradnátok orosz bérencek, azokat szolgálnátok, akik apámat is megölték?" Ekkor lépett ki a kapun Albert Pál Gyula karhatalmista, aki a kaputól jó egy méterre megállt. Egy géppisztolylövést hallottam. Oldalt fordulva láttam, amint Albert Pál Gyula a hasához kap és összeesik. Ebben a pillanatban a laktanya felől erős durranásokat hallottam. Az udvar végén lévő pince mögül Kiss Sándor határőr lőtt a levegőbe. A lóistállóból az éjszaka folyamán levitt egy golyószórót a pincébe, és amikor a laktanyánál az események megkezdődtek, ő már a pincében volt. Ekkor futott be a laktanyával szemben lévő Gál István házának udvarára Kovács Péter és a laktanya első emeletének azokat az ablakait lőtte géppisztollyal, amelynek szobáiban karhatalmisták tartózkodtak.
Láttam, amint a sebesült karhatalmistát egy pokrócra fektetik. A sebesült kórházba szállítás közben meghalt. Telek Gyula utasítására -, mivel akkor állt be egy Csehszlovákiából érkező vonat a közeli vasút-állomásra - két barátommal az állomás felé rohantunk. Ugyanis úgy tudtuk, hogy a Csehszlovákiából bejövő vonatokon fegyvert hoznak be a karhatalmisták részére. Mielőtt azonban az állomásra értünk volna, a vonat elindult. A laktanyában történtek nagyon rövid idő, mintegy tíz perc alatt játszódtak le. A karhatalmistákat annyira meglepte a gyors támadás, hogy gyáván, sőt nevetségesen viselkedtek. Volt, aki fegyverét eldobva, volt, aki nadrág nélkül, gatyában, mezítláb futott. A lefegyverezett őrt, egy Csábi nevezetű pufajkást, a lóistállóból, egy szalmakupac alól húzta ki Csík József és sűrű farba rúgások közepette terelte maga előtt a laktanya kapuig. A kapunál aztán felszólította, hogy fusson a társai után. A pufajkásnak nem kellett kétszer mondani, azonnal futásnak eredt. A karhatalmisták kitakarodása után mi ott folytattuk, ahol november 9-én abbahagytuk. Katonai egyenruhába öltöztünk, és határőri tevékenységünket végeztük. Azt azonban láttuk, hogy az idő nem nekünk dolgozik. A szovjet hadsereg elözönlötte nemcsak Budapestet, hanem az egész országot. November utolsó napjaiban szolgálatból jöttünk vissza és a laktanyához közeledve láttuk, hogy ott három katonai terepjáró autó áll. A laktanya kerítésénél megállva, az egyik helyiség ablakán benézve magyar katonaruhás idegen tiszteket láttunk. Leadtuk a fegyvereinket és mi is bementünk a helyiségbe megnézni, hogy mit akarnak az idegen katonák. Bent hangos beszéd, vitatkozás folyt. Telek Gyula nemzetőr parancsnok, Gál József a forradalmi bizottság elnöke és Szabó József bizottsági tag vitatkoztak az idegenekkel, akik azért jöttek, hogy adjuk át nekik fegyvereinket. Szabó József, aki a nagybátyám volt, és a többiek tiltakoztak a fegyverek átadása ellen, mondván, hogyha a Kádár kormány a nép kormánya, akkor miért kell a népet lefegyverezni?
A lefegyverezésre jött tisztek nemsokára megunták a vitatkozást, és közölték, hogy amennyiben az őrséget nem oszlatják fel, és a fegyvereket nem adják át, holnap szovjet harckocsik jönnek, de azok már nem beszélni, hanem lőni fognak. (Selupin egységei Salgótarjánban tartózkodtak.)
A fegyverek átadása rövid időn belül megtörtént, mi hazamentünk átöltözni és a katonaruhát még aznap este visszavittük, leadtuk. Mikor hónom alatt a katonaruhával bementem a laktanyába, Gál Jóska odaszólt, hogyha a ruhát leadtam, menjek be az étkezdébe. Bementem, ott már az asztal mellett ültek vagy heten-nyolcan és bort ittak. Gál Jóska hozatta otthonról. Az öccse, Gál Feri hozta. Nekem is öntöttek. Az ott lévők közül többen sírtak. Én is sírtam.
A következő napokban rangjelzés nélküli katonák érkeztek a laktanyába. A ruházatukról látszott, hogy nem sorkatonák. Később megtudtuk, hogy volt ÁVH-s tisztek, altisztek voltak. Pár nap múlva a régebben ott szolgáló, mindvégig velünk, a forradalommal együtt érző határőröket elvitték.
A faluban néma csend volt, a laktanyát mindenki elkerülte. A bent lévők határőri feladatot nem láttak el, a laktanya területét nem hagyták el. A faluból sokan voltak a salgótarjáni gyárak dolgozói, akik időnként bementek munkahelyükre. Mivel az országban általános sztrájk volt, így salgótarjáni gyárak sem dolgoztak. A dolgozók különböző címeken pénzt kaptak, ezért jártak be a munkahelyükre. Ezek az emberek hozták a híreket Salgótarjánból, illetve, mivel Salgótarjánnak, mint iparvárosnak nagy volt a vonzáskörzete, az egész megyéből.
Elmondták, hogy Salgótarjánban és Karancslapujtőn milyen sok a pufajkás (a karhatalmistákat akkor csak így nevezték). A hitvány emberek, akikről azt hittük a forradalom alatt, hogy nincsenek is, amikor már a körülmények nekik kedveztek, úgy bújtak elő, mint a patkányok a csatornákból. Hallottuk azonban azt is, hogy a forradalom erői még nem mindenütt tették le a fegyvert. Hadadi Rudolf és Hargitai Lajos mérnökök vezetésével sikeres akciókat hajtanak végre a pufajkás egységek ellen.
1956. december 8-án szörnyű esemény történt. Salgótarjánban ezen a napon volt a hatalom legtöbb véráldozatot követelő tömegmészárlása. Mintegy kétezer főre becsült tömeget a munkástanács vezetők letartóztatásával a megyei tanács épülete előtti térre csalták, melyet pufajkások, rendőrök, ÁVH-sok és szovjet fegyveresek vettek körül. A 11 órakor kezdődő sortűz percekig tartott. A hatalom fegyveresei kíméletlenül lőtték a fegyvertelen, menekülő embereket. Sok volt az áldozat, köztük sok kisgyerek is. Akkor kétszáz halottról beszéltek. A halálos lövés és sebesülés többnyire hátulról érte az embereket. Ez egy megszervezett tömegmészárlás volt, célja pedig a megfélemlítés. Az eseménynek a részleteit jól ismerem, mert sok rokonom, ismerősöm részt vett ezen a véres eseményen.
A december 8-i salgótarjáni sortűz Nógrád megyében jeladás volt a forradalmárokkal való leszámolás megkezdésére. Megkezdődtek az éjszakai razziák, a forradalmi eseményekben résztvevőknek a letartóztatásai. Egy éjszaka elvitték Telek Gyulát, Gál Józsefet, Vermes Miklóst.
Megtudtuk, hogy Hadadi Rudolf és Hargitai Lajos salgótarjáni forradalmárokat a felismerhetetlenségig összeverték, megkínozták, majd Hugyag határában az Ipoly parton agyonlőtték. Különböző ürügyekkel behívattak embereket a szécsényi rendőrségre, és ott kegyetlenül megverték őket. Éjszakánként három-négy embert vittek el a falumból. A letartóztatásokat a laktanyában lévő katonák végezték, akik pedig őket a kért címre, házhoz vezették, azok a falu rongy emberei voltak. Mikor később személyük, nevük kitudódott, nagyon elcsodálkoztunk, nem feltételeztük róluk. De szemét emberek mindig vannak, nagy leszámolások idején különösen sok. Egyik nap a nagy-bátyám Szabó József is kapott értesítést, amelyben az állt, hogy személyi adatainak egyeztetése végett jelenjen meg a szécsényi rendőrkapitányságon. Másnap reggel került haza. Embert úgy összeverve még nem láttam, mint ahogy őt összeverték. Fogai kiverve, orrcsontja eltörve, szemei bedagadva, fülei tenyér nagyságúra megdagadva, oldalbordái eltörve. Arcán és testének többi részén sem volt egy tenyérnyi hely, amely sértetlen maradt volna. Amikor a rendőrségre behivatták, aznap egész délután verték. Amikor este az utolsó vonat és autóbusz is elment Szécsényből, kidobták az épületből. Gyalog indult el Salgótarján felé. Egy katonai teherautóra felvették, így jutott el Salgótarjánba, a nővéréhez. Ott kimosták a vérből, másnap egy kora reggel induló autóbusszal jött haza Ipolytarnócra. Ezt a nagy verést sem testileg, sem lelkileg nem tudta soha kiheverni. Elmondta, hogy a verések közti szünetekben miket kérdeztek tőle, és hogy felőlem és mások felől is érdeklődtek. Azt tanácsolta, hogy disszidáljak, menjek külföldre. Még aznap felkerestem két bizalmas barátomat, és elmondtam nekik, hogy a nagybátyám mit tanácsol. A barátaim azt válaszolták, hogy estig gondolkoznak, hogy ők is jönnek-e. Este újból találkoztunk és egységesen úgy döntöttünk, hogy másnap a kora reggeli vonattal megyünk Budapestre és onnan Ausztriába. Találkozás reggel a vasútállomáson. Élelemmel megtömött táskákkal útra keltünk és az elinduló vonat ablakából úgy néztünk vissza szülőfalunkra, hogy talán soha többé nem látjuk. A vonatközlekedés akadozott, ezért csak este értünk Budapestre. Az egyik barátom a vasútnál a Nyugati Pálya-udvaron dolgozott, és így ő mindhármunk részére tudott a pályaudvar munkásszállásán éjszakára ágyat szerezni. Az éjszaka nagy részét ébren töltöttük, mert a közelben egész éjszaka lövöldöztek, géppisztoly, géppuskaropogás hallatszott. December közepe volt, a főváros még mindig forrongott, nem volt nyugalom.
A következő nap reggelén egy Sopronba induló vonathoz kimentünk a pályaudvarra. A vonatban ülve várakoztunk, amikor a hangosbeszélő bemondta, hogy a vasutasok sztrájkja miatt meghatározatlan ideig a vasúti közlekedés szünetel. Mérgelődve kiszálltunk a vasúti kocsikból és elmentünk a városba járkálni.
Megnéztük a Corvin közt, Üllői utat, Kilián laktanyát. Rommá volt mind lőve. Az utcákon szovjet páncélautók cirkáltak. Siralmasan nézett ki a fővárosunk. Barangolásunk közben találkoztunk egy balassagyarmati fiúval, aki az iskolában két évvel fölöttem járt. Elmondta, hogy most jött vissza Ausztriából, egy menekülttáborból. Mikor mi is elmondtuk disszidálási tervünket, igyekezett lebeszélni. A menekülttáborokban kevés az élelem, nincs tisztálkodási lehetőség, és ami a legelkeserítőbb, - mondta, hogy reménytelen a táborokból a továbbutazás. Véleménye nagyon elkeserítőleg hatott ránk, mert mi azt hittük, hogy nyugaton még a kerítés is kolbászból van. Én például arról álmodoztam, hogy majd farmer leszek és a dúsan termő amerikai földeken milyen eredményesen fogok gazdálkodni és majd egyszer meggazdagodva Magyarországra visszatérek. Az soha nem fordult meg a fejemben, hogy örökre elhagyom a hazámat. Már sötétedett, amikor a Nyugati Pályaudvari munkásszálláshoz értünk. A szálló kapujában szovjet katonák és pufajkás fegyveresek álltak, nem engedtek be bennünket. Az ott álldogáló vasutasoktól megtudtuk, hogy a munkásszállón razziázó katonák fegyvereket találtak és ezért az épületet kiürítették, lezárták. Hosszas könyörgés után hozzájárultak, hogy a vasutas barátunk egy fegyveres kíséretében felmenjen a táskáinkért. A táskáink meglettek, viszont éjszakára szállásunk nem volt. A pályaudvar várótermében a rendszeres igazoltatások miatt nem volt tanácsos tartózkodni.
Az egyik barátom nővére ugyan Budapesten lakott, de hozzájuk nem akartunk menni, nehogy ottlétünkkel esetleg bajt hozzunk rájuk. Mivel nem volt más választásunk, mégis odamentünk. Egy éjszaka aludtunk ott. Másnap reggel a barátom nővére és annak férje is azt tanácsolták, amit előző nap a balassagyarmati ismerősünk, hogy ne akarjunk mi disszidálni, hanem menjünk haza és otthon bujkálva várjuk, hogyan alakulnak az események.
A disszidálásból nem lett semmi, elindultunk vonattal hazafelé. Balassagyarmatig el is jutottunk szerencsésen, az ottani vasútállomáson azonban közölték, hogy az ipolytarnóci vonat nem az esti menetrend szerint fog indulni. Mi ennek még örültünk is, mert falunkba úgy akartunk visszatérni, hogy senki se tudja meg, hogy visszajöttünk. Mivel időnk volt bőven, elmentünk abba a vendéglőbe, amelyben a forradalom kitörésének estéjén söröztünk. Katonatisztek egy csoportja erősen ittas állapotban szidta a Szovjetuniót és a kommunistákat. Különösen egy főhadnagyi rendfokozatú fiatal tiszt tűnt ki a kommunistaellenességével. Nekünk tetszett, hogy a magyar tisztek ilyen harcias szelleműek.
Éjszaka megérkeztünk falunkba, ahol a lassuló vonatról még annak az állomásra beérése előtt leugráltunk, hogy az állomáson senki meg ne lásson bennünket. Otthon örömmel fogadtak, örültek, hogy nem disszidáltam, de anyám szomorúan mondta, hogy már kerestek a pufajkások. Megbeszéltük, hogy otthonról el kell tűnnöm sürgősen. Anyám reggel elment a velem hazatért barátaim lakására, de azok szülei mondták, hogy a fiúk már nincsenek otthon, félve a letartóztatástól, elutaztak. Az egyik barátom Budapestre ment vissza a nővéréhez, akinél laktunk, később ott is telepedett le, ma is ott él. A másik barátom az Alföldre ment, szintén egyik ott lakó testvéréhez. Vele elválásunk után csak nagyon hosszú idő elteltével, 38 év múlva találkoztunk.
Én aznap a legkésőbbi autóbusszal elutaztam Salgótarjánba a nagy nénémékhez. Reggel mindig vonatra ültem és kiutaztam egy Tarján melletti faluba, ahol egy volt osztálytársnőm lakott. Ennek a lánynak az édesanyja a forradalom előtt a falu tanácselnöke volt, a forradalom alatt nem váltották le, a forradalmi bizottság elnöke lett, később nyugdíjazásáig ismét tanácselnök. Neki el kellett mondanom, hogy napokon keresztül reggeltől estig miért tartózkodom náluk. Azt mondta, hogy ne féljek, náluk biztos nem fognak keresni, de ha mégis, akkor ő meg fog védeni. Köztiszteletnek örvendő, becsületes asszony volt. Kb. tíz napon keresztül nappal volt osztálytársnőmnél, éjjel a nagynénéméknél voltam. Viszonylagos biztonságban éreztem magamat. A falumból az egyik nagybátyám rendszeresen hozta a híreket. Elmondta, hogy kiket tartóztattak le, kiket vertek meg. Karácsonyra már befejeződtek az éjjeli razziák, elhurcolások, gondoltam, hogy már hazamehetek. Haza is mentem. A faluban csend volt, az emberek az állandó zaklatások miatt féltek és bizalmatlanok voltak. A forradalom alatti lelkes, bizakodó hangulat megszűnt. Megalakult az MSZMP is összesen öt taggal.
A szomszédomban lakó Tőrincsi Laci bácsit is letartóztatták, az ő családját látogatta meg egy volt tiszti iskolás növendék, aki egy zárkában volt Laci bácsival, de őt kiengedték és ő mondta, hogy az ipolytarnóci letartóztatottak mind a budapesti Fő utcai börtönben vannak, rövidesen elkészül a vádirat ellenük.
Elmúlt 1956 karácsonya, a szeretet ünnepe. Nagyon szomorú karácsony volt, az országban nem a béke és a szeretet, hanem a gyűlölet, bosszúállás, terror uralkodott. Karácsony-szilveszter között a fiatalok azon vitatkoztak, hogy szilveszterkor legyen-e táncmulatság a faluban vagy ne legyen. Amikor valaki gyászol, akkor, az nem táncol,
mondta az egyik rész, de az élet nem állhat meg, mondták a többiek. Végül a bál megrendezésre került.
Abban az időben kezdődött a rock and roll őrület. Elvis Presley zenéjére és énekére táncoltunk, illetve vadul ugráltunk. A másik kedvelt sláger a forradalom alatt és után terjedt el. Egy Franciaországban élő magyar származású zeneszerző, Kozma József dala volt. Zenében mindig gyenge voltam, de ezt a dalt soha nem fogom elfelejteni. A rádió is mindig ezt harsogta, de nekem más okból maradt emlékezetes. A táncot a partnernőmmel összesimulva, ennek e kedves dalnak a zenéjére táncoltuk, közel a bejárati ajtóhoz, amikor két oldalról vadul megragadták a karomat és vonszoltak az ajtó felé. Két határőr katona volt, akik elkaptak és kihúztak az udvarra. Mindez pillanatok alatt történt, a zsúfolt teremben csak a közelünkben lévők látták az eseményt. Kinn az udvaron még másik két katona várakozott, így összesen négy fegyveres kíséretében, elől két katona, középen én, mögöttem a másik kettő, mentünk ki a bálterem udvarából. Mikor kiértünk az utcára, megkérdeztem, hogy hová megyünk, a válasz az egyik kísérő katonától egy rúgás volt. Tovább nem kérdezősködtem, szótlanul mentünk a határőr laktanya felé. A laktanyához közeledve hallottam, hogy utánunk egy csapat fiú jön. Tisztes távolból kiabáltak az engem kísérő katonákra nem éppen hízelgő szavakat. A laktanyába beérve jobbra fordultunk és a folyosó végén megálltunk. Az egyik katona kinyitotta az egyik helyiség ajtaját, ahol égett a villany és benn 3 vagy 4 rangjelzés nélküli katona állt. Hátulról úgy meglöktek, hogy átrepültem a szoba szemközti végébe, ott kaptam egy olyan nagy pofont, hogy visszarepültem az ajtóhoz, onnan egy nagy rúgás után már előre.
Akiket előzőleg már megvertek, azok azt tanácsolták, hogy arra vigyázzunk, hogy ha a földre esünk, akkor ne hasra fekve a feküdjünk, mert lerugdossák a vesénket, hanem hanyatt, arccal fölfelé, mert a fog kirugdosás még mindig jobb, mint a vese leszakadás. Ezt a tanácsot nem tudtam megfogadni, mert én bizony arccal a padló felé feküdtem, amikor ébredezni kezdtem. Hangokat hallottam, aztán ahogy kezdett visszatérni a tudatom, tisztulni az agyam, a beszédet is megértettem. Az újonnan alakult MSZMP titkárának, Kertész Pálnak a hangját ismertem meg. Valaki szólt neki, hogy engem bevittek az őrsre és ő azonnal a segítségemre sietett. Nem elég, hogy már annyi embert letartóztattak és megvertek, mikor hagyják már abba, mikor lesz már vége, mondta Pali az ott lévőknek. Az őrsparancsnok is Kertész Pál véleményével értett egyet és ők ketten felsegítettek a padlóról.
Egy debreceni, hajdúsági tájszólással beszélő katona, aki a legnagyobbakat ütötte még huligánozott, fasisztázott, még folytatni akarta a verést, de már hál istennek befejeződött! Behoztak egy lavórt vízzel és törölközőt, mondták, hogy mosakodjak meg, aztán rám ordítottak, hogy takarodjak. Kinn a laktanya előtt várt az a barátom, akivel disszidálni akartunk. Hívott, hogy menjek el hozzájuk, majd megiszunk valamit és majd elmondom, mi történt velem. A verésről azonban nem-csak azért, mert nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy ne beszéljek róla, sem akkor, sem később nem beszéltem.
Vártam, hogy még lesz folytatás, nem úszom meg a többiekhez képest ilyen olcsón, de később verést már nem kaptam és vádat sem emeltek ellenem. Börtönbüntetést tizennégy fő kapott, három évtől életfogytiglaniig. Az ügyész három vádlottra halálbüntetést kért, de nem végezték ki őket. A munkahelyemről elküldtek, segédmunkásként a salgótarjáni Acélgyárban helyezkedtem el. 1957 nyarán jelentkeztem a gödöllői Agrártudományi Egyetemre, de nem vettek fel.
Az újságok, a rádió hazudnak. Köztörvényes bűnöző egyetemistákról, rovott múltú ellenforradalmárokról, fasisztákról, csendőrökről, kémekről írnak, beszélnek. Király Béla a forradalom nemzetőrségének parancsnoka órákat lopott. Szerintük a forradalom minden vezetője egy nagy erkölcsi nulla. A hatalom szerint nem is politikai, hanem közönséges, köztörvényes bűnöket követtek el. Örüljenek az emberek, hogy ezektől megszabadítják a társadalmat és vegyék természetesnek, hogy ezeket felakasztják. Börtön, bujkálás, lakóhely változtatás, disszidálás. Az ország reményt vesztett. A munka-helyemen a segédmunkások egy jelentős része a forradalomban való részvétel miatt veszítette el az előző munkahelyét. Aki már volt vasöntödében, az tudja, hogy az ott dolgozó segédmunkások milyen kemény és egészségtelen munkát végeznek. Még ezt is irigyelték tőlünk. Megvádolták az üzemvezetőt, aki egyébként nagyon tisztességes ember volt, hogy menhelyet rendezett be a nép ellenségeinek. Az üzemvezető behivatott az irodájába, és azt tanácsolta, hogy próbáljak máshol szerencsét. Megpróbáltam és sikerült is elhelyezkedni egy mező-gazdasági termékeket értékesítő vállalathoz kocsikísérőnek. Nehéz fizikai munka volt ez is, de tetszett a sok utazás, a változatosság és az átlagosnál jobb munkabér. Itt is több forradalmárral, munkahelyükről elküldött volt tanárral, pappal, kántorral, katonatiszttel, vállalat-vezetővel is dolgoztam együtt.
Albérletben laktam egy idős néninél az üveggyári kolóniában. A szülőfalumba csak ritkán jártam haza, nem tartottam biztonságosnak. Amikor hazamentem a falumba, a nagybátyámat, Szabó Józsefet mindig felkerestem. Vele sokat beszélgettünk a politikáról. Az volt a véleménye, hogy rövidesen eljön egy újabb forradalom kezdésének a lehetősége. Nem értettem vele egyet, a rendszer elleni gyűlölete miatt nem látta reálisan a helyzetet.
A munkahelyemen kiemeltek, agronómus lettem. Kezdett konszolidálódni a helyzetem. Már azt hittem, minden rendbejött, amikor tudomásomra jutott, hogy a falumban egy olyan ügyben nyomoznak, aminek 1956 novemberében én is tevékeny résztvevője voltam (röplapok készítése és átvitele Csehszlovákiába). Akkoriban sok álmatlan éjszakám volt. A nyomozás hál istennek sikertelenül végződött, de így is hónapok teltek el, míg megnyugodtam.
A forradalom alatt felbomlott hadsereget kezdték újjá szervezni. Mint sorkötelest, többször is berendeltek sorozásra, katonai szolgálatra alkalmasnak találtak, de nem vonultattak be. Később váratlanul ért, mikor megkaptam a katonai behívót. A katonai kiképzés hasonlított az idegenlégióról szóló regényekben olvasottakra. Alkoholista, szadista altisztek, tisztek kegyetlenkedtek velünk. Katonai szolgálatom ideje alatt az ezrednél több öngyilkosság is történt. Leszerelésem után úgy éreztem, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is erősödtem.
Visszakerültem ahhoz a vállalathoz, ahonnan katonának bevonultam. A zöldség termeltetés és felvásárlás vezetője lettem. A beosztottaim között felvásárlóként dolgoztak volt karhatalmisták is. Ezeket a forradalom leverésében végzett szolgálataikért, úgy jutalmazta a rendszer, hogy Tsz elnöki, tanácselnöki beosztásokba helyezte. Ezekben a beosztásokban azonban szakmailag, de inkább erkölcsileg nem feleltek meg. Loptak, sikkasztottak, emiatt felmentették őket, de büntető eljárást nem indítottak ellenük. Még mindig gondoskodtak róluk, könnyű munkára helyezték el őket. Így került irányításom alá a falum sikkasztó tanácselnöke is. Micsoda véletlen! Úgy éreztem, kicsiben fordult a kocka.
Megalakították a mezőgazdasági szövetkezeteket, a parasztokat szó szerint beleverték ezekbe a szovjet típusú kolhozokba. A paraszti gazdaságok megszüntetése az országnak nagy gazdasági veszteséget, az egyéneknek pedig tragédiát okozott. Nagyon sok szomorú történetet megismertem a Tsz-ben töltött évek alatt. Tanúja voltam, ahogy a nemzet gerincét jelentő parasztságot tudatosan, módszeresen felszámolták, tönkretették. Egy három Tsz-ből, községből egyesült gazdaságba mentem ki mezőgazdásznak. Különböző beosztásokban dolgoztam az ott eltöltött 19 év alatt. Életem legnehezebb, de legtartalmasabb munkáját a termelőszövetkezetekben végeztem. A gazdálkodáshoz a feltételek nem voltak meg. Nem volt az állatoknak elegendő takarmány, almozáshoz az erdőben összegyűjtött falevelet használtuk, a munkabér az iparban dolgozókénak csak a töredéke volt, de még azt sem tudtuk rendszeresen fizetni. Gyakran előfordult, hogy a parasztok három-négy hónapig nem kaptak fizetést, persze én sem. A Tsz parasztok nem hagyhatták ott a Tsz-t, máshová nem helyezkedhettek el. A középkori állapotok jöttek vissza, amikor is a jobbágyoknak nem volt szabad költözködési joguk. A parasztok még ilyen körülmények között is dolgoztak, mert szerették, kötődtek a földhöz. A pártpolitikában, főleg a gazdaságpolitikában a hetvenes évek elején változások kezdődtek. Ezt a változást a felső vezetésben indították el és új mechanizmusnak nevezték. Fellazult a szigorú központi irányítás a gazdaság minden területén, a Tsz-ek is hozzájutottak némi önállósághoz. Rövid idő alatt rájött a pártvezetés, hogy szellemet engedett ki a palackból, azt vissza akarta zárni, de már nem tudta. A merev bolsevik típusú politika fokozatosan és folyamatosan lazult.
Teltek az évek, a gyerekeim is felnőttek. Úgy nőttek fel, hogy alig találkoztunk. A termelőszövetkezetbe korán reggel mentem és késő este jöttem haza, legtöbbször munkaszüneti napokon is. Az idő múlásával a régi munkatársak, akik többnyire iskolázatlan, de értelmes parasztemberek voltak, elfogytak, helyükre újak jöttek. Azt tapasztaltam, hogy az új kollégák többségénél az olyan fogalmaknak, mint tisztesség, becsület, hűség, nincs értékük, és a munkahelyen azt tartják a legfontosabbnak, hogy kevés munkával sok pénzt tudjanak keresni. A vezetők körében a korrupció gyakori volt, és ha ez valakiről kitudódott, a többiek nem ítélték el, legfeljebb irigyelték, ügyes embernek tartották. Az ügyes, mindent mindenáron elérő ember lett az ideális. Tulajdonképpen a gátlástalan ember lett a példakép.
A körzeti állatorvossal gyakran beszélgettünk ezekről a negatív jelenségekről, és többször panaszkodtam is neki, hogy már egyre nehezebben viselem ezt az idegölő munkát.
Megörültem, amikor megkeresett és közölte, hogy tud egy számomra megfelelőbb munkahelyet, ha én is úgy gondolom, megpályázhatom. Megpályáztam, felvettek és valóban nagyon jól éreztem ott magamat öt évig, a balesetemig. Termelésszervező lettem egy mezőgazdasági vállalatnál. A balesetem után kinyugdíjaztak.
Mindenki számára váratlanul jött a rendszerváltás. A Hősök terén 1989 június 16-án megrendezett újratemetést és a szónoklatokat a televízióban néztem, hallgattam. Úgy éreztem magam, mint 1956 októberében. Azt hittem, minden megváltozik. Már csak az van hátra, hogy a szovjet csapatok kimennek, hosszú idő után újra független ország leszünk, az emberek teljesen megváltoznak. Elérzékenyülnek, a szemük könnybe lábad, egymást átölelik, és megfogadják, hogy ezután jók lesznek. Nem lopnak, nem hazudnak, egymást nem bántják, erkölcsösek lesznek, kölcsönös szeretetben fognak élni. Hát nem így lett! Többet lopnak és hazudnak, mint azelőtt, az erősebbek a gyengébbeket eltapossák és az erkölcstelenség határtalan.
A kezdeti nagy lelkesedés megszűnt és kiderült, hogy nem is volt rendszerváltozás. Az urak maradtak, csak köpönyeget és ideológiát változtattak.
A balesetem után a balfi gyógyfürdőbe kerültem utókezelésre. A beutaltak között voltak ismerősök is és olyanok, akikről azt gondolja az ember, hogy valahonnan ismerem, de nem tudom, hogy honnan. Egy ilyen ember tűnt fel az ismerősök között, akiről úgy tűnt, hogy valahol már találkoztunk. Kíváncsi voltam, különösen az után, hogy meghallottam, debreceni, hajdúsági tájszólással beszél. Megismerkedtem vele, és amikor elmondtam, hogy Nógrád megyei vagyok, közölte, hogy járt Nógrád megyében, amikor katona volt. Akkor már tudtam, hogy honnan ismerős. Kikérdeztem és gyanútlanul elmondta, hogy mint belügyi tisztet 1956 őszén a balassagyarmati határőrséghez helyezték. Az ő szavai szerint a rendcsinálás és az ellenforradalomban részt vett tisztek ügyének kivizsgálása volt a feladata. Azt is mondta, hogy az ipolytarnóci határőrségnél is kint volt, mert ott a határőrök a civilekkel együtt hőbörögtek és meg kellett őket leckéztetni. Nem mondtam neki, hogy egyike vagyok a hőbörgőknek, akiket ő és társai megleckéztettek. Nem éreztem gyűlöletet, haragot iránta, de már többet nem beszélgettem vele. Abban az évben tárták fel a sopronkőhidai rabtemetőben a sírokat és keresték a Győrben kivégzett forradalmárok földi maradványait. Balfi tartózkodásom alatt rendszeresen kijártam Sopronkőhidára, és érdeklődtem, hogy haladnak a feltárással. Megtalálták annak a nyolc kivégzett hazafinak a földi maradványait, akiket a mosonmagyaróvári perben itéltek halálra és végeztek ki. Volt köztük színházi rendező, pap, tanár, munkás, földműves. A legidősebb Czifrik Lajos 44 éves, a legfiatalabb Kiss Antal 24 éves volt.
Azon év, 1991 őszén elmentem a rákoskeresztúri temető 298-as és 301-es parcellájába és olvasgattam a sírfeliratokat, a kivégzettek neveit.
Felelevenedtek bennem a forradalom történései. Talán azért, mert megszűnt a veszély, a félelem, és az azóta eltelt hosszú idő miatt is, a történések megszépülve jönnek elő. Talán azért is, mert az emlékek az ifjúkor emlékei, azok nem öregedtek velünk. Megmaradtak olyannak, amilyennek a memória megörökítette őket, ifjúkori emlékeknek. . . . . . .

A forradalom győzelmének ünneplése a kocsmában. Varga János bácsi feláll az asztalra, dicsőíti a forradalmat, beszél a lengyel-magyar barátságról és elénekli a lengyel himnuszt. . . . . . .

A társammal szolgálatba megyünk, vállunkon géppisztoly, az övünkben kézigránátok. Marcona kinézésünk van, pedig nagyon is szelíd lelkűek, álmodozóak voltunk. A határszakaszon egymás után menve arról beszélgettünk, hogy mi most olyanok vagyunk, mint az 1848-as nemzetőrök. Kossuth Lajos most biztos néz minket és örül nekünk, büszke ránk. Nézd, ott van Kossuth Lajos, mutattam fel egy gomolyfelhőre. Az nem Kossuth, az Damjanich, nem látod, milyen nagy a szakálla! Hogy a felhő Kossuth vagy Damjanich-e, azon sokáig elvitatkoztunk. Az érvekből kifogyva társam fenékbe billentett, majd futásnak eredt. Mire én a géppisztoly csövét karóként fogva, azt magasba tartva futottam utána. Ha Damjanich nézett minket, akkor, mint katonák nagyon levizsgáztunk előtte, mivel közismerten nagyon szigorú parancsnok volt. . . . . . .

Határszolgálat közben találkoztunk a Csehszlovák járőrrel. A járőrök hárman voltak, egy idősebb civil ruhás fegyver nélkül, egy csendőr és egy sorkatona. Azt hitték, hogy mi pesti egyetemisták vagyunk, és mi meg is hagytuk őket ebben a hitükben. A civil ruhás folyékonyan beszélt magyarul, és azt kérdezte, hogy a forradalmárok mit akarnak, mik a céljaik. Én hosszasan beszéltem a szabadságról, függetlenségről, a népek békéjéről, barátságáról. Magyarország leendő új határait is megjelöltem, emlékszem, egy fadarabbal rajzoltam le a földre. Az általam megjelölt országhatár majdnem azonos volt a Trianon előtti határokkal. A civil ruhás érdeklődéssel hallgatta. A csendőr és a kiskatona nem értették a beszélgetésünket, ők szemüket rólunk le nem véve, félve néztek minket. A Csehszlovák újságok nagyon rossz színben tüntették fel a pesti forradalmárokat, vérengző fasisztáknak, gyilkos banditáknak. Láthatóan alig várták, hogy a találkozásunk véget érjen. . . . . . .

Szabó Józseffel időnként találkoztunk és ő a világpolitikai helyzetet elemezve mindig úgy fejezi be a beszélgetést, hogy nincs messze az idő, amikor újrakezdjük. Az egészségi állapota egyre romlott, és egyszer közölte velem, hogy egy titkot szeretne átadni nekem. A titkot rajta kívül csak egy ember tudja, akinek megmondta a nevét. Meg kellett esküdnöm, hogy a titokról addig nem beszélek, amíg ők élnek, csak haláluk után mentesülök a titoktartás alól. . . . . . .

Igy álomszerűen jelennek meg az emlékek.

A távoli mozgalmas múlt utáni mai valóság már csendes. Az akkori résztvevők egy része meghalt. Meghalt a nagybátyám és a társa is, így a titoktartás alól mentesültem. A titok az volt, hogy fegyvereket ástak el, de hogy hová és mennyit, azt a társ nem árulta el, a titok örökre titok marad. A börtönből szabadultak nagy része is meghalt, még a börtönben tettek róla, hogy ne legyenek hosszú életűek.

Én és a hozzám hasonló kisemberek csak a kötelességüket teljesítették, mi csak az ismeretlen katona voltunk. Akik a kínzásba és a börtönben elviselt körülmények miatt meghaltak, azok hősök voltak. Egy fejjel magasabbak másoknál. Az ország eszményekből, áldozathozatalból, akaratból épül fel. Ők szerették hazájukat, akarták a szabadságot és áldozatot is hoztak érte. Igaz emberek voltak. Bízom benne, hogy eljön majd az idő, amikor nekik kijáró tisztelettel, méltóan megemlékeznek róluk.
Én tiszteletükre és emlékükre Wass Albert nagy magyar hazafi és költő egyik verséből idézek:

„…. És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és
alávalónak, annak, akit fájás űz,
és annak kinek kezéhez vércseppek
tapadnak; vigyázzatok és imádkozzatok!
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
De a kő marad…”


Nagy emberek megírják emlékirataikat. Én nem lettem nagy ember és nem is az emlékirataimat írtam meg, hanem életem történéseire visszaemlékezve a kort szerettem volna bemutatni egy átlagember sorsán keresztül. Azt a kort, amely hazánk történelmének talán legszörnyűbb, bűnökkel, igazságtalanságokkal legjobban terhelt időszaka. Az emberek egy jelentős részét elbutították, hitvánnyá tették. Ezek az emberek a gaztettet, ocsmányságot, aljasságot veszik természetesnek és jobban elviselik, mint az erényt. A tiszta erkölcsű embereket meggyanúsítják, beszennyezik, az önzetlenségükben önzést keresnek. Az álszent érvénysül.

Én bízom a jövőben! "Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után"
Most, már egy jobb kornak kell jönnie.