2011. november 30., szerda

PSE - egy szinttel feljebb


Nyilatkoztam a napokban a helyi lapnak. A cikk, amiben a focicsapatunk őszi szereplését értékelem, várhatóan a hétvégén jelenik meg. Idegenlégiósaink vagy más érdeklődők kedvéért azonban most a blogomban is leközlöm a nyilatkozatom.
PSE - egy szinttel feljebb

José Mourinho, a nagy Real Madrid edzője szokta ezt a kifejezést azokra a játékosaira alkalmazni, akik a keze alatt jelentős javulást tudtak elérni. Nálunk, kis csapatnál, ez most az egész csapatra találó, hiszen az elmúlt bajnoksághoz képest az őszi szezonban nagyon sokat javult a gárda. Erős középcsapat lettünk, az ellenfeleinknek már komolyan számolni kell velünk, de még mindig van hová fejlődnünk. A keleti csoportban a 14 csapatos bajnokságban a 6. helyen áll a csapat, látótávolságra akár még a dobogós helyektől is. Augusztus óta, hazai mérkőzéseinken veretlenek vagyunk, igaz vendégként kevés pontot szereztünk, ennek okaként elsősorban a rutintalanságot vélem. Szintén javulnunk kell még a rúgott gólok tekintetében is, tehát jó lenne javítani a csapat gólerősségén. Az elmúlt szezon számunkra tanulóév volt, mostanra összeszokott a társaság. A javuló eredményekhez nagyban hozzájárultak az új igazolásaink, hiszen a szezon elején érkezett hozzánk Máth Zsolt és Tőzsér Máté Karancsságról, Reznicsek Zsoltot pedig a Karancsberény SE-től szerződtettük. Október végén leigazoltuk Tóalmásról a rutinos Tóth Tibort, ezzel 20 fős lett a keretünk.
Úgy gondolom, az őszi szezon zárásaként megérdemlik a fiúk, hogy az egyesület elnökeként néhány szóval jellemezzem a játékukat, kiemelve az erősségüket, de esetenként meghatározva a fejlődési irányt is, hiszen a még jobb eredmények eléréséhez, mindenkinek van hová fejlődnie.
A kapuban Bartus Tomi védett a mérkőzések többségében, új posztján is jól helytállt, kiemelném szervezőkészségét, leghátulról is jól irányította a csapatot. Varga Kristóf, amikor lehetőséget kapott, megőrizte a góltól a kapuját. Sebők Fürtön József az első mérkőzésen kapott lehetőséget, a hajrában bekapott gólról nem tehetett. A védelemből elsősorban Kovács Gergő és Kovács Krisztián játékát szeretném kiemelni, előbbi játékintelligenciájával, utóbbi keménységével, határozottságával segítette a csapatot. A szélsőhátvédek közül Rajkó Ádám a gyorsaságával tűnt ki, Varga Gábor és Jónás Béla a nagy munkabírásával segítette a védelmet. Az ő esetükben, a gyorsabb összjátékban és pontosságban kell még fejlődni. Kecskés Imi a szezon vége felé kapott több lehetőséget, Erdőkürtnek lőtt gólja élményszámba ment. Ha megszerzi majd a megfelelő rutint, idővel a csapat erőssége lehet. Imre Zoli, elfoglaltsága miatt, ősszel kevesebb lehetőséget kapott, kiemelném mozgékonyságát, lendületességét. Középpályán fejlődtünk a legtöbbet. Máth Zsolti az őszi szezon végére egyértelműen a csapat vezéregyénisége lett, hamar beilleszkedett, nem csak támadni, hanem védekezni is tud. Sokat lő kapura, itt a pontosabb lövésekre kell majd még jobban odafigyelnie. Tőzsér Máté leigazolásával végre van már jobboldali szélsőjátékunk is, lendületével sokat segített. Bal oldali középpályásunk Márton Peti, fiatal kora ellenére a csapat egyik motorja, sokat robotol, labdakezelésben látok némi hiányosságot, de biztos vagyok benne, hogy idővel ez is rendben lesz. Középen Bartus Balázs technikailag a csapat egyik legjobb képességű játékosa, jól irányít, jó helyen van nála a labda. Reznicsek Zsolti más elfoglaltságai miatt kevés alkalommal tudta segíteni a csapatot, amikor játszott, mindig a csapat erőssége volt, elsősorban a lendülete, futásteljesítménye miatt. Elöl László Csabi játéka sokszor szemet gyönyörködtető. A magasabb osztályt is megjárt támadó kicsit nehezen lendült bele a játékba, de kijelenthető, hogy nélküle nem tartana itt a csapat, hiszen a fellőtt labdákat nem csak megtartja, hanem a helyzeteit többnyire értékesíti. Így, nem meglepő, hogy ő vezeti a házi góllövőlistát is. Szigeti Andris a mezőnyben nagy munkát végez, góllövésben van még fejlődési lehetősége, Szigeti Gábor gyorsasága a pályán dicséretes, a pontosabb passzokra kell még jobban odafigyelni, Ecsegnek lőtt győztes gólja meghozta számunkra az első idegenbeli győzelmünket. Idegenlégiósaink közül Tóth Tibi, aki Reznicsek Zsolt mellett, szintén pilinyi kötődéssel rendelkezik, a szezon utolsó előtti fordulójában csatlakozott a csapathoz. Két lőtt gólja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még vissza tudtuk hozni az első félidőben elveszettnek tűnő mérkőzést. A csapat ezzel azt is bizonyította, hogy van tartása, képes felállni a padlóról. Egyesületünk játékos-edzője, Tőzsér Ferenc ősszel elsősorban már nem belülről, hanem kívülről segítette a csapatot. Nincs könnyű dolga, de az eredmények azt mutatják, hogy jól összerakta a társaságot. Idegenbeli eredményességben és az elért gólok számában kell még fejlődnünk, de ahogyan ismerem, a tavaszi szezonban ezekre a problémákra is lesz megfelelő válasza. Végezetül köszönöm a szurkolóinknak az eddigi biztatást, egyben abban is bizakodva, hogy minél előbb Pilinyben szurkolhatnak majd a hazai meccseinken.

2011. szeptember 30., péntek

Egészségünk védelmében!


Mai írásomban, egy korábbi bejegyzésem (Dr. Wallach - Az egészségről) folytatásaként, olyan hasznos információkat szeretnék megosztani az olvasóimmal, melyek figyelembe vételével saját egészségünkre pozitív hatással lehetünk. Ezek egy részével a világhálón keringve sokan találkozhattak már, most így ömlesztve, közreadom az érdeklődőknek.
Hangsúlyozni szeretném, hogy én csak közreadom ezeket a hasznos információkat, ezek megfigyelések, különböző kutatások eredményei, részben a népi gyógymód tapasztalatain alapul.

Mivel mérgeznek minket az élelmiszerüzletekben?
Étel kiegészítők Düsseldorfi Orvosi Egyetem gyermekklinikának megállapításai:
1.Semlegesek:
E 100,101,103,104,105,111,121,122,126,130,132,140,151,152,160,162,163,170
E 174,180,181,200,201,236,237,238,260,261,262,263,270,280,281,282,290,300
E 301,305,306,307,308,309,322,325,326,327,331,332,333,334,335,336,337,382
E 400,401,402,403,404,405,406,408,410,411,413,414,420,421,422,440,471,472
E 473,474,475,480
2. Gyanúsak:
E 125,141,150,153,171,172,173,240,241,477
3.Veszélyesek:
E 102,110,120,124
4.Egészségünkre károsak
1. Bél károsodás E 220,221,222,223,224
2. Emésztési zavarok
E338,339,340,341,450,451,483,485,486
Eiscreme E 107, E 230,231,232,233
3. B12 vitamin semlegesítő E 200
4. Koleszterin E 320,321
5. Ideg túlérzékenység E 311,312
5. Fokozottan rákkeltő E 330 legveszélyesebb !!!
(tengeri rák húsában , BONBEL sajtban, dobozos gombában,
dobozos paradicsomban található)
6. Rákkeltők
E 131,142,210,211,213,214,215,216,217,239
Vigyázat! az E 123 erősen rákkeltő !!!
USA-ban és Oroszországban tiltott a használata !

Szeresd meg az almát, ha eddig nem szeretted!

Alma

Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.
Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá, akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.
Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte korlátlan ideig.
Több mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.
Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte azonnal energiát nyerhetünk belőle.
Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát végeznek, vagy gyenge az idegzetük.
Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezdd el az almaevést, először csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.
Gyümölcsöt csak magában egyél.
Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.
Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel.

Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.
Természetesen, ha már más telekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.
Jó, ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.
A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.
Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:
- Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.
- Székrekedés nélkül képes gyógyítani a hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.
- Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.
Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje bomlástermékeiből származó savakat.

Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.
Jó, ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.
Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.
Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak, akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.
Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet. Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk.
Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.
Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.
Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés. ,Jó étvágyat!!!!

A vízfogyasztásról

Íme, egy kis hasznos információ:
Azt tudtam, hogy sok vizet kell innunk, de azt nem, hogy az időzítés is nagyon fontos.

A megfelelő időben fogyasztott víz maximalizálja az emberi test működését
2 pohár víz rögtön felébredés után segíti a belső szervek működését.
1 pohár víz étkezés előtt 30 perccel elősegíti az emésztést.
1 pohár víz fürdés előtt lecsökkenti a vérnyomást.
1 pohár víz lefekvés előtt megelőzi az agyvérzést és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.

A citrom 10.000-szer erősebb, mint a kemoterápia

Az a jó hogy a citromot (nem a tablettát) lehet enni, és a testnek készíthetünk egy
citromfürdőt, különösen a befolyásolt területeken (ott ahol rákos).
Vágj fel egy citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy tegyél a pohár
vizedbe néhány szeletet, ezzel is megelőzheted a rákot.
Ha valakit ismersz, aki ezt még nem tudja, kérlek hogy küldd el neki mert egy óriás
szívességet teszel neki azzal, hogy tudatod vele ezt.
A Citrom ”Citrus” egy csodálatos termék ami MEGÖLI A RÁK SEJTEKET, 10.000-
szer ERŐSEBB, MINT A KEMOTERÁPIA. Miért nem tudjuk mi ezt ???
Azért mert laboratóriumok vannak, akik érdekeltek egy szintetikus verzió elkészítésére,
ami HATALMAS PROFITOT hoz nekik. Te most úgy segíthetsz a szükségben levő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod, hogy a "valódi citromlé" (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a betegségek megelőzésében. Az íze kellemes és
NEM termeli a rettentő kemoterápiai mellékhatásokat.
Ha van lehetőséged, hogy egy citromfát ültess a kertedben vagy teraszodon, akkor még ma tedd meg.
Hány ember hal meg azért, mert ez egy féltve őrzött titok, a multimilliomosok és a multi
cégek nem akarják nyilvánosságra hozni, mert akkor elesnek az óriás haszontól.
Amint tudjátok, a citromfának nem kell sok hely, és tudjuk, hogy több fajta létezik belőle. A
citromot eheted különbözőképpen: megeheted a pépet, a kipréselt lét, készíthetsz hűsítő
italokat belőle, sörbet (angolul sorbet), tésztákat, süteményeket. A citrom hitelesítve van
sok erénnyel, de a legérdekesebb az az eredmény, amit a cisztákon és a daganatokon
csinál.
Ez a növény egy bizonyított orvoslás az ÖSSZES RÁK TÍPUS ELLEN!!!
Egyesek azt mondják hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra. Antimikróbus
spektrum (színkép) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS MEGBETEGE DÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST SZABÁLYOZZA HA TÚL MAGAS, és egy ANTIDEPRESSANT (DEPRESSZIÓ ELLEN, CSÜGGEDÉS
ELLEN), KÜZD A STRESSZ ELLEN!!!
Ennek az információnak a forrása elbűvölő. A világ legnagyobbik gyártójától jön, ami azt
mondja hogy több, mint 20 laboratórium tesztelte már 1970 óta, és a kivonatok ezeknek a
kísérleteknek leleplezték azt, hogy: MEGSEMMISÍTI A ROSSZINDULATÚ CELLÁKAT
12 féle rák esetében, beleértve a: COLON MELL, PROSZTATA, TÜDŐ, és a HASNYÁLMIRIGY-ben.
Az összesítés ebben a fában (citromfa) valóban azt mutatja, hogy 10.000-szer jobb, mint
az ADRIAMYCIN - amely az a gyógyszer, amit világszerte használnak a kemoterápiában,
amely lelassítja a növekedést a rák celláiban.
És ami a legfurcsább, hogy ez a CITROM kivonat terápia nem csak, hogy megöli a rosszindulatú rák cellákat, de NEM BEFOLYÁSOLJA AZ EGÉSZSÉGES CELLÁKAT.
Institute of Health Sciences,
819 N. L.L.C. Cause Street,
Baltimore, MD 1201

Mustármag

Fizikai testnek hatalmas tisztulást ad. Kb. 200 Ft 1zacskó étkezési mustármag. Nincs vele más teendőd, csak 1evőkanállal bekapsz reggel és ráiszol egy pohár vizet. (Legalább, így vizet is fogsz inni!) És este ugyanígy! Nem csapott evőkanál, hanem púpozásig! Nem kell megrágni! Ezek a csodálatos gömbök csodákra képesek. Van egy igen hosszú bélrendszerünk, tele van bélbolyhokkal, amik közül ezek a kis gömbök kigörgetik a lerakódásokat. Eredmény: feljavul a felszívódás, csomó méreganyag távozik a szervezetből, csodaszép lesz a bőr, a haj és sokkal energikusabb leszel. Nincs lazítás! Nincs kihagyás!
Kezd ezzel és zárd ezzel a napod! 6 hétig tart ez a mustármag kúra! Tavasszal és ősszel! Nem kell csodagyógyszer jó drága pénzen! Csak egy kis figyelem a testedre, ami mindennap lehetőséget ad a megnyilvánulásra! Ha már iszol, buborékmentes ásványvizet igyál!
Szánj magadra ebben az időben annyit, hogy most megiszom azt a 3litert! Víz alapú testet csak vízzel tisztíthatsz! Hát most hajrá, próbáld ki!

Gyógyszerek helyett

Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.

Szabó György 81 éves és teljesen egészséges. A lányának adja át tudását, hogy továbbvigye az Ő gyógyító munkáját. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony. Egy konferencián kérdezték Gyuri bácsitól, hogy miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van. Elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így keletkezett az arcán egy melanoma. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és kemoterápiát is javasolt. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.

BŐRRÁKRA:diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl. almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett:3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE: A LEGJOBB:3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy,hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszirozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.

HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot. Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.
LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni.
Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n

MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben, volt egy konferencia és ott elmondták, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.
KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.
Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta /nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta/ nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.

HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.

EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomorsavat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.

A savtermelés csökkentésére: fehérakácvirág tea.

Lúgosításra: fehér árvacsalán tea. A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről. 2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől. Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani: Gyujtoványfű-tea, mezei kotáng virág hígabb széklet kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat. Diólevél tea fogyasztása 6 hétig. Vadsóskamag nyersen darálva.

Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.

Izület: pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

Rheuma: réti legyezőfű Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az izületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó:a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, yírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/.

Lábizzadás, vagy körömgomba, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat.Lábgomba esetén pedig:tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

Magas vérnyomás: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van. Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.
Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza. Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark te egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.

Vashiány: szederlevélből készült tea a legjobb.

Immunerősítés: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

Prosztata: Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet:1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak.Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.
Klimax: Ösztrogénhiány - cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

Női szőrösödés: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea 1/2 l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

Cukorbetegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint. Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol. Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

agydaganat: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször. A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

/DIÓLEVELET VI. hónap közepétől VII. hónap végéig kell begyűjteni és árnyékos helyen megszárítani, de jobb biztonságos gyógynövényeket árusító boltokban megvenni./

ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI PERIÓDUSUNK.


Egy hentes levele

Az egyik szemem sír, a másik nevet, 1984 óta vagyok hentes és sok mindent láttam és sok helyen dolgoztam. Nem azért olgoztam sok helyen, mert rossz hentes vagyok, csak az ott tapasztalt dolgokat nem tudtam összeegyeztetni a lelkemmel.

Na, nem azért mert én 45 kg-os Barbi baba vagyok., ellenkezőleg! 150 kg-os paraszt gyerek, akinek helyén van a szíve meg mindene.
De ez nem a saját reklámomról akar szólni, inkább arról, amit már régóta el akarok mondani, de fogalmam sincs, kit érdekel és mi a búbánat az értelme.

Még bevezetőként csak annyit, hogy 10 éve nem vagyok a szakmámban. Ja, a lelkiismeretem miatt.
Tettem ugyan még kísérletet 2007-ben az Interspárban és a Darnózseli húsipari cégnél. Erről később!


10 évvel ezelőtt 3 féle adalékanyag létezett.

A: SOLUPRAT,TEJPOR, és SZÓJAFEHÉRJE.
Már ez elég volt nekem, hogy abbahagyjam.
A régi hentesektől azt tanultam, hogy a kolbász (meg minden) húsból van. Ezzel nem érdemes vitázni!

A "SOLUPRAT" egy igen érdekes kémiai anyag.
Az a tulajdonsága, hogy súlyának min. 10x-es víz mennyiséget képes megkötni, sőt főzés, sütés, füstölés hatására sem engedi ki magából.


Miért kell ez az anyag? Hús helyett !!!

Biztos tapasztaltál már olyat, hogy egy-egy felvágott után, "megiszod a londoni ködöt is". Az anyag a beleidben is működik, tehát még ott is veszi fel a folyadékot! Régebben a parizerbe és olcsóbb hentesárukba tettek, de ma már mindenbe!

"TEJPOR" az egy jó anyag, de mit keres a szakmámba?
Ez az anyag is húst helyettesít, mégpedig ezzel állítják be a fehérjetartalmat, a receptúra szerinti mértékre.


A "SZÓJAFEHÉRJE" is húspótló, a magasabb áru termékekbe teszik, szintén a fehérjetartalom miatt.
Tehát ha te veszel egy 2500 Ft/kg áron szalámit, akkor igazából egy kb. 500 Ft-os anyagot majszolsz jóízűen.

Van még egy "kedvenc" anyagom az "EMULGÁLÓSZER".

Ó ez nagyon remek! Egyik fő funkciója a zsír megkötése, oly módon, hogy ne legyen látható! Tehát minél több zsír van benne, annál több az emulgálószer benne! Ezt a szájpadlásodon érezheted legelőbb amikor "fent ragad" a falat.

Az elmúlt 10 év alatt az adalékanyagok arzenálja alakult ki.
Nem hiszed? www.adalekanyag.lap.hu

Lassan nincs szükség a szakmámra!

Tovább. A másik kedvenc, de ide tartózó témakör a: MŰBELEK A műbél színe, állaga alkalmas arra, hogy megtévessze a vásárlót. Pl.: egy jó barna színű virsliről azt gondoljuk, milyen jól meg van füstölve. Ja, még le nem húzod a celofánt.

Emberek! A húsipari termékek húsból, némi zsiradékból, valódi fűszerekből állnak, amit a végén füstőlnek és/vagy főznek!
Az összes többi max.20% húst tartalmazó: SZEMÉT !!!
Hogy mi a megoldás?

Háznál vásárolni vagy kicsi hentesnél falun. A multikat kerüljük, úgyis hülye biorobotnak és kísérleti nyúlnak néznek, akiken ki lehet próbálni a MEGA PRIMITÍV reklámjaikat.

"Megveszem, mert ólcsó".....vegyél, vásárolj, egyél, fogyassz, hízzál, legyél ökör, használhatatlan fogyasztó, aki elsőre mindent szemetet megvesz, mert "ólcsó". Amit ilyenkor megspórolsz, annak a 10-szeresét ráköltöd a gyógyszerekre, meg a rákszürésre.

Melczer Lajos

A cékla a magyar Aloe Vera!

Olcsóbb és finomabb, mint bármelyik Patikai vitamin, vagy étrend
kiegészítő!!!

A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen,
hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek
enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a
nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra - mint például a
szemfáradás vagy szürkehályog -, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek
kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is
ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben.
Nyersen, reszelve vagy szeletekben
A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte
ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges,
de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma
előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket. A mézédes
céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve fogyasztod. Ha
fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy körtét is, így
igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál valamit, rágcsálj
szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és kiváló antioxidáns.
Méregteleníts és gyógyulj céklával! Préseld ki a levét! A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyassz belőle. A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek - nátha vagy influenza megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.
Tálald köretként, főételként vagy desszertként! A céklát főzve vagy sütve rengeteg módon elkészítheted. Húsok mellé kiváló köret lehet, és ízletes leveseket, szószokat főzhetsz vagy akár édességeket is süthetsz családtagjaidnak. Lepd meg őket változatos és egészséges ételekkel! Gondoltad volna, hogy az esti vacsora végén tálalt céklás csokitortád ekkora sikert fog aratni? Mindegy hogyan, de fogyaszd! Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod! Készítsd el ízlésednek megfelelően és fogyaszd megelőzés vagy a betegségek tüneteinek enyhítése céljából!
Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta recept
Hozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál
citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.
Így készítsd a salátát: Az alaposan megmosott céklát hámozd meg, öblítsd
le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott és
meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add hozzá a
citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan az
alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is fogyaszthatod, de
ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé is.
Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt saláta
Hozzávalók: tisztított bébi cékla, olíva olaj, néhány gerezd fokhagyma,
csipetnyi só, kevés céklalevél, aprított kecskesajt.
Előkészítés: vágd le a cékla szárát, a levágott leveleket pedig tedd
félre, mert később majd fel tudod használni. A céklát néhány gerezd
fokhagymával együtt tedd be egy lábasba, szórj rá egy kis sót, önts rá egy
kis olíva olajat, és párold meg. Ezután az egészet tedd be egy sütőbe, és
180 fokon süsd puhára. A kicsorduló céklalevet önts át egy tálba és add
hozzá pépesítve a fokhagymát. Egy kis extra szűz olíva olajjal önts fel a
levet.
A saláta összeállítása: hámozd meg a céklát, de ha lehet, még melegen,
mert úgy könnyebb. Vágd apró falatokra, add hozzá a sajt darabokat,
díszítsd a levágott céklalevéllel, majd az egészet öntsd le az elkészített
lével. Ízletes előételként vagy köretként egyaránt fogyaszthatod.

A HAGYMA

Cikk rövid fordítása:

1919-ben amikor az influenza járvány megölt 40 millió embert (valószínű USA-ban), volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott, hogy megpróbáljon segíteni a járvány elterjedésének megakadályozásában. Egyszer egy családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki egészséges. A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy vizsgálhassa meg a hagymát mikroszkóppal. A hagymában megtalálta az influenza vírust. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát így tartva a családot egészségesen.
A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától. Néhány éve az alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak. A következő évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrászhelyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai közül.
Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt A hagyma mindkét végét levágta az egyik végét felszúrta egy villára majd a villa nyelét beleállította egy vázába és a beteg paciens mellé helyezte az éjszakára. Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól. A cikk írója is kipróbálta ilyen esetben a hagymát és utána jobban érezte magát.

A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!!!
Vagy süssük le azonnal vagy dobjuk ki. A szendvicsbe rakott hagyma is másnap veszélyes.
A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat még egy éjszaka is és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák toxinjai miatt gyomorrontást epegyulladást és ételmérgezést okoz (nem okozhat).
A romlott majonézes hagymás krumpli nem a majonéztől romlott!


Heart Attack and Drinking Warm Water

Ez a cikk valakinek az életét mentheti meg.
Tudatosítjátok ezt magatokban!!!!!!

Infarktus és a meleg víz ivása
Talán el kellene sajátítanunk a Kínaiak és a Japánok
szokásait. Ezek evés közben forró teát isznak, nem pedig
hideg vizet!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ugyanis világos, hogy kellemesebb hideg italt
fogyasztani evés után, de a hideg ital megszilárdítja
zsírokat az ételben amit éppen elfogyasztottatok.
Ez az emésztési folyamatok lassulását idézi elő.
Abban a pillanatban, amikor a megdermedt zsír reakcióba
lép a gyomorsavakkal, szétesik és felszívódnak a beleken
keresztül, mint ahogy ezt egy egyszerű étel teszi. Ez a
dermedt zsír a belek falán lerakódik és kialakítja a
feltételeket rákra és infarktusra.
Legjobban tesszük, ha forró levest vagy forró vizet
iszunk az étel után.
Az infarktus általános jelei .....
Fontos megjegyzés az infarktusról – tudni kell, hogy nem
minden infarktus jelzi magát a bal karban érzett
fájdalommal.
Tudatosítanunk kell, az állkapocs intenzív fájdalmát.
Az infarktus ideje alatt nem szükséges, hogy először
a mellkasban legyen fájdalom.
A gyomor émelygése és az intenzív izzadás szintén az
infarktus általános megnyilvánulásai közé tartozik!
Az emberek 60%-a, akiket álmukban lepett meg az
infarktus, nem ébred fel!!!!
.Az állkapocs nagy fájdalma a legmélyebb álomból is
felébreszti az embert!!!
Legyünk elővigyázatosak és tudatosítsuk magunkban
ezeket a dolgokat..
Minél többet tudunk, annál nagyobbak az esélyeink a
túlélésre..
Egy kardiológus azt mondta, hogyha mindenki, aki ezt a
közleményt olvassa, és ezt elküldi további 10 embernek,
akkor több mint valószinű, hogy egy életet megmentett.
Olvassátok el és küldjétek tovább barátaitoknak!!!!
Életet menthettek meg!
Tehát kérlek benneteket, legyetek igazi barátok, és
küldjétek ezt a cikket az összes barátotoknak, akiket
szívből szerettek.
ÉN EZT ÉPPEN MOST TETTEM MEG !

2011. augusztus 31., szerda

Horgásztúrán


Horgásztúrán voltam augusztusban a Dömsöd melletti Préri horgásztónál. Nem nagyon szoktam elszakadni a Komravölgyi víztározótól, most mégis, ennek oka elsősorban egy nagyon harcos halfajtának, az afrikai harcsa fogásának a lehetősége. A túrára elkísért feleségem és egyik horgászbarátom a fiával. A horgászhely Kiskunlacháza és Dömsöd között található, Pest és Bács-Kiskun megye határán. A távolságot 170 km-re saccoltuk, aztán 230 km lett belőle, köszönhetően annak, hogy az M0 körgyűrűről rossz helyen fordultunk le. Barátom meg is jegyezte, mikor már nehezen akart véget érni az út, hogy ezzel az erővel őshonos hazájukba, Afrikába is mehettünk volna, mikor végre megpillantottuk a tavat. A célnál már várt ránk egyik nyugdíjas kollégám az öccsével, ők már előkészítették a terepet, lefoglalták a szállást, befizették az engedélyeket.

Így már, hat fősre duzzadt csapatunk megtarthatta a taktikai megbeszélést a helyi késdobálóban. Intenzív telepítésű tavak lévén nagyon komoly esély volt a halfogásra, pláne az afrikai harcsa vonatkozásában, de szomorúan kellett megállapítanunk, hogy az idő egyre romlik, vihar és eső közeleg. Mivel az engedélyünk csak másnap reggelig szólt, úgy döntöttünk, hogy azonnal, így utcai ruhában, elkezdjük a horgászást, mert ha leszakad az ég, lehet, hogy ülhetünk magunknak a faházban és legfeljebb a beszélgetés, sörözés és a kártyázás marad szórakozásnak. Szóval, gyorsan kicsomagoltunk és már csaliztuk volna fel a gilisztákat a horogra, mikor kiderült, hogy azok sajnos otthon maradtak. Szalonna volt nálunk, ezt mi a vacsorafőzéshez terveztük, nem maradt más, mivel helyben nem tudtunk csalit venni, bepróbálkoztunk a szalonnával. A szalonna még ha, nem is rögtön, de egy óra elteltével elnyerte a harcsák tetszését és sorban szedtük ki a jó két kilós példányokat. Mire leszakadt az ég, már hétnél tartottunk és nagyon meg voltunk elégedve. Megittuk az áldomást, megpucoltuk a halakat és hozzáláttunk a vacsora elkészítéséhez. Lecsó volt tésztával, szalonna nélkül, habzó bort ittunk hozzá és elfogyasztása közben örömmel állapítottuk meg, hogy az eső elállt, az idő újra kitisztult.

Irány a pontyozó tó, nyúltápszerű perletet vittünk magunkkal csaliként. Kicsit aggódtunk a nagy szél miatt, de észak-keleti irányból fújt, ez otthon is jót jelent és a kapásjelzőket úgy helyeztük el, hogy jól látszódjon a kapás. Először egy retúr ponty jelentkezett, majd kisvártatva egy akkora kapásom volt, hogy majdnem beszállt a botom a vízbe. A tíz perces fárasztásnak egy kb. 8 kilós ponty volt a jutalma, nagyon örültem, még soha nem fogtam ekkora pontyot. A szákolásom után közvetlenül Évának is megjött a kapás, a fárasztásnál már látszott, (még a féken is kellett állítani) hogy ebben az esetben is egy szép példányt akasztottunk. Akár az édestestvére is lehetne a méretéből kifolyólag, kivettük, megmértük, majd visszaengedtük ezt is. Közben ránk sötétedett, este még kicsit beszélgettünk, majd alvás, hogy reggel kipihenten menjünk haza. Nagyon szép élményekkel gazdagodtunk, jó szívvel tudom ajánlani ezeket az intenzív telepítésű tavakat. Jó a megközelíthetősége (még ha nekünk ez nem annyira jól sikerült is), halakban gazdag, a kisegítő személyzet kulturált és segítőkész volt.

2011. június 29., szerda

"Számfejtés a kőfejtésről"




Vettem a fáradtságot és átnéztem az elmúlt közel két év termését. (Ahogyan a Frédi és Béniben mondták, „számfejtést a kőfejtésről”). 2009. szeptember 7-én kezdtem az írást, eleinte gyakrabban, később általában havonta jegyeztem egy bejegyzést. Nem nagyon tudom beleképzelni magam más helyébe, de, ha valaki beleolvas bármelyik írásomba, talán nem feleslegesen tölti nálam az idejét. A célom, hogy elgondolkodtassak, jó kedvre derítsek, vagy éppen hírt adjak magamról, hogy éppen minek örülök, vagy min bosszankodom. Átnézve, minden sorát ma is vállalom (még szép), az írásakor néha az okoz gondot, hogy mi az, ami belefér, mi az, ami nem. Nekem is van az érzelmi világomnak egy zártabb része, amit nem szívesen osztok meg másokkal. Bár nagy titkaim szerencsére nincsenek, ez azért is fontos, mert sokszor nehezen tudok titkot tartani. (Bele)olvasóim számát tekintve közelítek a háromezerhez, feltételezem, hogy ez nem lehet véletlen. Bár annak örülnék, ha több megjegyzést fűznének a bejegyzéseimhez (negatív még nem volt, ha lesz, majd jól kitörlöm :-), na de mindegy. Néha azért vannak visszajelzések, a múltkor a fogorvosom idézett belőle szájturkálás közben, én csak néztem rá megkövülten. Gondolkodtam már azon is, ha munkahelyet váltanék vagy valami új közösségbe kerülnék, felkészülhetnének belőlem, a blogom elérhetősége több társasági oldalon is megtekinthető, de nem baj, magamat adom, legalább tudják, mit vesznek.


Eljátszottam a gondolattal, hogy átalakítom a blogom külsejét, az eszköztár több funkcióját kihasználva, de ebben még nem döntöttem. Tudom, hogy videókkal, linkekkel is kicsit megbolondíthatnám a blogomat, de egyrészt nem szeretnék kirakodóvásárt az oldalamon, másrészt talán így most van egy feeling-je, és nem veszik el a mondanivaló.
Gondolkodtam azon is, hogy változtassak-e a mondanivalóm stílusán, talán néha ráférne, de kicsit úgy vagyok ezzel, mint az életben mások velem. Eleinte, mikor még nem ismernek, komolyan néznek rám, majd egy idő múlva általában megjelenik szájuk csücskében valami mosolyféle. Kicsit úgy vannak velem, mint Lukács hadnagy Svejkkel, mikor megkérdezi tőle, hogy tényleg ilyen hülye-e. Erre ő, valami olyasmit felel, hogy tényleg az és nem játssza meg magát. Azért én sokszor tudok komoly lenni is, mert muszáj, Svejk soha nem tudott. Igaz ő egy kitalált irodalmi figura, már nem emlékszem, hogy Hasek valakiről mintázta volna, de el tudom képzelni, hogy vannak az életben hasonló karakterek.


Átnéztem azt is, hogy mi az, amivel még nem foglalkoztam, de hát a téma mindig az „utcán hever”, csak fel kell szedni. Korábban még nem árultam el magamról, hogy nagy tisztelője vagyok a női nemnek. Idestova 23 éve vagyok nős, szóval annak az egynek kiemelten is, de őszintén mondom, néha bekukkantottam volna mások szoknyája alá is, (mert sokszor nem fértem a bőrömbe) ha nincs az a fránya örök hűség és a tisztesség a másik iránt. Persze mondhatnám, hogy amikor a pap a hűségről beszélt én a nagy hőséget értettem (tényleg, több mint 30 fok volt), de hát ez vicc. Erről meg az jut eszembe, hogy a házasságok kb. fele manapság válóperrel végződik, szóval sokan nem tudnak ellenállni a kísértésnek, de néha magától elhidegülnek a kapcsolatok. Régebben túlnyomórészt komolyan vették a „holtomiglan-holtodiglan” kifejezéseket, bár nagyszülőink idejéből is lehet hallani történeteket. Nekem most az jut eszembe, hogy a féltékeny feleség, még a temetés után is azt kutatta, vajon kié lehetett az-az idegen csokor. Ha van sírig tartó szerelem, akkor van síron túli féltékenység is.
Gondolkodtam azon is, hogy (talán álnéven) megjelentetek egy rövid novellát.
Kedvem lenne hozzá, egyelőre még önbizalmam nincs, mert ez nekem egy idegen pálya. Hogy ez milyen lenne? Olyan kicsit szomorkás, de elgondolkodtató, komoly mondanivalóval, talán happy end-el a végén. Olyan „Kis herceg”-es, de nem lenne mese. A lényeg, hogy egy-két könnycsepp legördüljön a végén és az olvasó megkönnyebbüljön, hogy azért vannak még rendes emberek. Na, ezen még agyalok, mert ehhez még töltődnöm is kellene és lehet, hogy novellához kevés vagyok, mint Mackó sajtban a brummogás.

2011. május 31., kedd

Országos problémáim

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy egyszerű állampolgárként vajon mit és hogyan tudnék tenni az ország érdekében. Mert, hogy rosszul működik ez az ország, az nyilvánvaló, igaz az előző kormány regnálása alatt sajnos hasonló volt a helyzet. Ha viszont ez nem kormányfüggő, akkor vajon mitől lenne jobb? Ha valamilyen hivatali ügyet időnként el kell intéznem, lépten-nyomon problémákba ütközöm.
Nézzük akkor az utóbbi idők történéseit és itt nem a sérelmeim felsorolásán van a hangsúly, mert gondolom mások is hasonló bosszúságokat kénytelenek elviselni. Sajnos az esetek többségében a pénz körül forog minden.

- Idén tavasszal esedékes volt az adó visszatérítésem (munkáltatóm több adót vont tőlem, és vártam vissza az állam bácsitól a pénzemet). Talán még mindig várnám, ha nem vettem volna a fáradtságot és személyesen nem intézkedem. Így is a határidő után kaptam meg a pénzem. Ha már az állam nem tartja be a szabályokat, akkor mit várhatunk a privát szférától.
Sajnos itt is vannak problémák, igaz más jellegűek.

- Nagy multi bevásárló központunkból kifelé tartva, bejelez a vészcsengő. A tömeg néz rám, mint valami tolvajra én meg értetlenkedem, hogy akkor most mi van? A bevásárlókosaram rendben van, felszólítanak, hogy akkor kosár nélkül menjek át a kijáraton. Gondolkodom, egyáltalán joguk van ehhez? Átmegyek, ez is rendben. Most már a biztonsági őr is ideges, mondom neki, a meglepetéstől most már felocsúdva, hogy most már akkor találjon valamit, mert, ha nem tud, kérem a panaszkönyvet.
Aztán, az információ pultos lány segítségével kiderül, hogy az akciós illatszeres ajándékcsomagokat a gép rosszul címkézte át, ez okozta a problémát. Az a fránya gép, hát persze, az a hibás. Elnézést persze elfelejtenek kérni, gondolkodom, csináljak ebből ügyet vagy sem, de hát egyébként szeretek itt vásárolni, szóval nem írok sehová sem.

- Másik, már kisebb üzletláncnál a minap beugrok kenyérért, az ajtónál látom, hogy nincs százasom a bevásárlókosárhoz. Apróm sincs a pénztárnál váltani, bemegyek, keresem a kiskosarat, az meg nincs. Nem baj, gondolom naivan, úgy is csak kenyeret akarok venni, a biztonsági őr persze belém köt és nagyvonalú engedélyével tudok csak bevásárolni. Még sajnálkoznom is illene, hogy őt ezért felelősségre vonhatják. Arra a kérdésemre, hogy miért nem biztosítanak a vásárlóknak kisméretű kosarat, nem tud válaszolni. Így viszont ezt a problémájukat átruházzák az ide betérőkre. Naponta, hány ilyen konfliktushelyzetük lehet, ráadásul ez egyszerűen megoldható lenne.

- Más. Egy orvosi igazolásra van szükségem, viszem a nyomtatványt, mire az orvos közli, hogy ő ezt nem köteles kitölteni. Másnap rákérdezek hivatalos helyen, hogy most akkor mi van, jelzik, hogy nyugodtan menjek vissza, mert köteles. Visszamegyek, hivatkozom egy magas pozícióban lévő ismerősömre, így vonakodva megkapom a kitöltött nyomtatványt. Az vesse rám az első követ, aki nem ugyanarra gondol, mint én. Szóval, megint a pénz.

- Magán nyugdíjpénztári reálhozamomat még az év elején, áprilisra vártam, most augusztusra mondják a kifizetést, lehet, hogy annak is örülni fogok, ha év végéig kifizetik.

- Egy bankban pénzt veszek fel, az ügyintéző szól, hogy nem jó az aláírásom, aláírom még egyszer, most sem jó. Aztán aláírom most már idegesen még egyszer, most már jó. Mitől lett jó, a mai napig nem tudom, érdekes módon befizetéseknél elsőre jó.
Soroljam még? Lenne mit. Szóval, ilyen országban élünk. Az a megoldás, hogy nyeljünk és fogjuk be? Nem hiszem. Pedig úgy tűnik, hogy itt minden szabad, ami nem tilos. Vagy ezek a problémák valahol a demokráciából erednek. Hiszen, Churcill is megmondta, anno, hogy nem a legjobb megoldás a demokrácia, de mit csináljunk, ha nincs jobb.
Azt gondolom, hogy, beszélni kell róla, de nem megoldás, hogy mindenkivel összeveszek, mint egyik jó ismerősöm. Ő ezt már olyan magas szinten műveli, hogy szerintem ilyeneknek egy fordított iwiw-et vagy facebook-ot kellene létrehozni, ahol nem az ismerősöket, hanem a haragosokat gyűjtené. Lehetne itt is csoportosítani, pl. gyűjthetné a halálos ellenségeit, vagy akiknek nem köszön, akikkel az életben még csak egyszer veszett össze, esetleg lenne egy olyan csoport, akiknek még lenne egy esély a békülésre.

Visszatérve az országunkra, úgy tűnik, hogy negatívan változott a külső megítélésünk is. Itt elsősorban nem a külföldi intézetek minősítéseire gondolok. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a mi Wolf Katink esélyesként indult (vagy ez is csak PR volt?) és ha jól emlékszem 22. lett. A kutya sem akart szavazni a magyarra, még a külföldön élő magyarok se nagyon. Nem szeretnek minket külföldön. Nem lenne még ez akkora baj, de mi magunkat sem szeretjük. Ez viszont már baj.

A múltkori bejegyzésemnél a Barcelonáról írtam, szombat óta túl vagyunk a Bajnokok Ligája döntőn is. Újra nyertek. Sőt, még könnyebben, mint gondoltam. Az ellenfelek állandóan azzal a problémával szembesülnek, hogy nem tudják tőlük elvenni a labdát. Szóval, a család mellett, vannak az életben apró örömök is, nem csak bosszúságok és ez az, ami élteti az embert.

2011. április 28., csütörtök

El Classico



A múltkor megpróbáltam vidám szösszeneteimmel fűszerezni a blogomat, elővéve még a humorista Sándor Györgyöt is, most valahogy nincs kedvem poénkodni. Nem tudom járt-e már úgy valaki, mint, ahogyan a múltkor én jártam. Egy régi jó ismerősömet, aki földrajzilag távol van, hosszú heteken át nem tudom elérni, sem telefonon, sem e-mail-en. Kínomban beütöm a nevét a google keresőjébe, erre megjelenik egy gyászhirdetés. Már majdnem elkezdek nevetni, majd nem hiszek a szememnek, mert a kor stimmel és a ravatalozás helyszíne is gyanús. Nem, ez nem lehet igaz! Talán csak véletlen egybeesés. Most már komolyan elkezdek nyomozni. Angliában sikerül nehezen elérnem egy közös ismerőst, aki e-mail-ben megírja az elfogadhatatlant, a barátunk váratlanul elhunyt. Bement a kórházba kivizsgálásra, mert nem jól érezte magát és még ott elájult, kétszer visszahozták, harmadszorra már nem sikerült. Drága Jánosom, azt a borítékot már sosem fogod felnyitni, amit születésnapodra küldtem, nagyon sajnállak és mindig is fogok emlékezni rád. Nem felejtem a jó humorodat, a segítőkészségedet, azt az emberiességet, amit még életedben másoknak átadtál. Béke veled. Restellem, hogy nem emlékszem már, hogy a Barcának vagy a Madridnak szurkoltál, egy közösségi portál fotóján a Barca meccsén vagy látható, talán, akkor egyazon csapatnak szurkoltunk. Azt tudom, hogy szeretted a focit. Már nem láthattad a tegnapi el classico-t. A bajnokok ligája elődöntőjének az első meccsét.


Focista körökben, ha megfordulok gyakori téma a Barcelona-Real Madrid nagy versengése. Nem érzem magam elfogultnak, Zidane idejében a Realnak is szurkoltam, de itt valami nagyon nem stimmel. Előre elnézést kérek a Real szurkolóktól, de ez a két csapat még mindig nincs azonos súlycsoportban. Ahogyan a Barcelona a többi csapattal sincsen. És itt nem csak a rendszeres 70-30%-os labdabirtoklásról beszélek. De maradjunk a tegnapi meccsnél. Mourinho a Barca ellen az őszi 5:0 óta, egy teljesen védekező, deffenzív csapatot küld pályára, kispadra ültetve, olyan sztár támadójátékosokat, mint Kaká vagy Benzema. Az látszódik, hogy képes fanatizálni a játékosait, mert ők a meccs első percétől kezdve az utolsóig küzdenek, nem egyszer a sportszerűség határain túllépve. Igaz ezeken a meccseken a Barcát sem kell félteni, de még mindig sportszerűbbek. Ők nem a durvasággal tűnnek ki, de valóban többet színészkednek az átlagosnál, gondolok itt elsősorban Pedróra vagy Busquestra. A Barca kombinatív játékával ők sem tudnak mit kezdeni. Egyszerűen még nem találták fel a Barca játékának ellenszerét. Még Mourinho sem. Na, jó, a kupadöntőn sikerült elkapni őket, 6-ból egyszer sikerült. Ők sem legyőzhetetlenek. Viszont Messi egy zseni, olyan, aki száz évente egyszer születik. A Barcelona szerethető csapat és Guardiola is. Mourinho nem, bár jó szakember. Emberileg példát vehetne Guardiolától. Mourinho összeesküvés elméletei egyszerűen megmosolyogtatóak. Nem képes veszíteni. Igaz, ebben az egyben ez közös vonásunk, mert én sem tudok. Aki viszont közszereplő, az tudjon, vagy legalább is ne mutassa ki, hogy nem tud.


Szóval, Barcelona-Manchester United döntő lesz, a Barca, ha nehezen is, de legyűri Ferguson legénységét.
Ha majd a XXI. Század végén megszavazzák az évszázad klubcsapatát, talán sok nagyszerű csapat közül kell választani. Én úgy vélem, ez a 11 játékos ott lesz a jelöltek között.
Valdés-Alves, Piqué, Puyol, Abidal- Iniesta, Xavi, Busquets, Pedro-Villa, Messi

2011. március 31., csütörtök

Humor Harold


Ezzel a névvel tüntetett ki egy régi ismerősöm még évekkel ezelőtt. Köszöntem szépen, úgy gondolom, hogy már akkor is, most talán még inkább, hiánycikk ebben az országban a nevetés, a jókedv. Igaz, ez sokszor magamra is igaz, de a humor segítségével számtalanszor kikecmeregtem már bizonyos helyzetekből vagy átsegítettem magam nehezebb időszakokon. Tudom, hogy vannak az életben, olyan dolgok, amikkel nem lehet viccelni, de adott esetben jobb, ha viccesen fogunk fel bizonyos dolgokat. Ez úgy tud működni, ha valamilyen rossz dologban elkezdünk valami pozitívet keresni. Mondjak erre példát? A nejem felszedett pár kilót a télen, viszont így találtam egy új lukat rajta. Persze, ezt ne vegye senki komolyan, természetesen most is viccelek, mivel a másik kedvenc módszerem, hogy szeretek meghökkenteni embereket. Még mielőtt megbántanám, az elmúlt években előfordult ilyesmi, de a tavaszi kerti munkák biztosan formába hozzák. A házimunkák mellett a horgászat és a kertészkedés a kedvenc időtöltése.

Mondok még egy példát, hogyan lehet meglepetést okozni. Egy távoli rokonom hunyt el, kb. 10 éve, a rokonság ásta ki a sírt (talán spóroltunk a sírásókkal, már pontosan nem emlékszem), az én dolgom a kínálgatás volt. Étel, ital. Italt csak a legvégén kellett kínálgatni. No, emberek, mondtam, mindenki ihat egy felest, de csak egy poharunk van, ezért egyesével jöjjenek. Lehetőleg elhalálozási sorrendben, tettem hozzá. Babonából vagy miért, senki nem mozdult, bátorításként, nekem kellett meginni az elsőt. Nem csak én művelem így ezt a műfajt. Gyuri nevű haveromat, megszólította egy román árus, hogy vegyen tőle cipőt. Román cipő, csak halottnak való a ravatalra, mondta komoly arccal. Látni kellett volna az árus tekintetét, erre a válaszra nem számított. Másik alkalommal, amikor a soproni nővérek nyaraltak nálunk és látott engem vacsorához készülődni a három nővel, annyit mondott: öcsém, ha te ezt így folytatod, hamarosan ki lesz akasztva a bőröd a kerítésre. (Ez kicsit elvont, de én értettem.) Gyuriról még érdemes annyit tudni, hogy annak idején a katonaságnál lovász volt (fogathajtásokon is részt vett) és egyszer úgy megharagudott egy lóra, hogy dühében az öklével a ló szeme közé csapva, leütötte a lovat. Úgy kellett a lovat élesztgetni. Kíváncsi vagyok ebben az országban hány ilyen eset történt meg, szerintem egy sem.

Természetesen, az ember nem mindig tud humoros lenni vagy előfordul, hogy rosszkor poénkodik. Egyszer egy első interjún vettem részt, amiben engem nagyon zavart, hogy a hirdetett állásra kettesével interjúztatták a jónépet. Engem egy csinibabával tettek össze és észrevettem, hogy tőle a megbabonázott kérdező sokat, tőlem alig kérdezett. Valami elvont poénnal akartam magamhoz ragadni a kezdeményezést, de ezek úgy néztek rám, mint valami marslakóra. Nem is én lettem a befutó. A filmekben is a vígjátékokat szeretem (a romantikus filmek mellett), kedvenceim a Csupasz Pisztoly, A szomszéd nője mindig zöldebb, A tanú és még persze lehetne sorolni még jó párat. Humoristáknál nálam Hofi az első, szerintem ilyen tehetség 100 évben 1 születik, de nagy híve vagyok Sándor György sokszor elvont humorának is. Ő a 80-as években volt a csúcson, manapság ritkábban látni, de úgy tudom még mindig aktív. Idézzünk most tőle egy csokorra való mélyen szántó gondolatot.

A kedvencem: Akkora köd van, hogy a rendõrök ülnek a jelzõlámpán és kiabálják a színeket!

Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van.

Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom.

Miért ülsz ilyen egyenesen? Nyilván tartásod van?

Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?

Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnõttkor és a "remekül nézel ki".

Nem szabad vizet inni, mert az nagyon erõs ital. Fenntartja azokat a nagy hajókat...

Hatalmas kagylógyûjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain.

Talán már láttad.

A kenderkötéllel való akasztás függõséget okoz.

A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kõmûves habarccsal, az orvos meg földdel.

Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bõrkötésben adott ki...

Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén.

Rómában a papi nõtlenség apáról fiúra szállt.

Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell õriznünk a nagy ország látszatát!

Ha három madár lennék, látnám magam felülrõl, amint magam után repülök.

A második házasság az optimizmus gyõzelme a tapasztalat felett!

A kisbaba olyan, mint a Nescafé. Könnyû megcsinálni és egész éjjel ébren tart!

Olyan mélyen aludtam tegnap este, hogy amikor felébredtem nem tudtam kimászni.

Akkora köd van, hogy a rendõrök ülnek a jelzõlámpán és kiabálják a színeket!

Stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál.

A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövõre egy nagy lépést teszünk elõre.

Az öregségnek két fõ tünete van: Az egyik a memóriazavar, a másikat elfelejtettem.

Olyan nincs, hogy valami nem jó sörnyitónak.

2011. február 11., péntek

Latin-amerikai szappanoperák


Nem tudom, hogy mások hogyan bírják elviselni a hosszú telet, nekem már tele van vele a hócipőm. Ráadásul otthon elromlott az egyik tévénk, így hosszú idő után rászorultam arra, hogy olyan műsorokat, filmeket is nézzek, amikről egyébként nagy valószínűség szerint továbbkapcsolnék. Így télen lassan csordogál az élet, tapasztalom, hogy másoknak is. Még november végén kérdezi tőlem a harmadik szomszédom: Lacikám mi van most, november vagy december. Mondom: december közepe. Akkor nyakunkon a Karácsony, mondja ő. Mondom: nyakunkon. Szóval így értelmesen elbeszélgettünk. Idős, 83 éves néni, valószínűleg tv-je sincs, újságot nem olvas, kevés emberrel érintkezik. Engem valamiért gyakran megszólít. A múltkor kérdezem tőle, megy-e az öregek napjára a faluban? Erre mondja, hogy oda csak a puccos öregek mennek, nincs őneki erre púderja.

Egy másik alkalommal vásárolok a közeli közértben, alkalomra vettem egy üveg bort. Hosszas válogatás után választok egyet, a mellettem álló ismeretlen idős bácsi, kérdezi, miért azt választottam. Mint valami borszakértő elmondom neki az érveimet, erre visszateszi a már kosarában lévő bort és beleteszi az én márkámat. Mindketten elégedetten mosolygunk. Az üzlet többszöri körbejárása után meggondolom magam. Átgondolva, hogy a társaságban hölgyek is lesznek, óvatosan körülnézve, száraz boromat, félédesre cserélem, egy másik márkára. Pechemre a kasszánál az idős bácsi kerül mögém, aki értetlenkedve nézi a boromat. Kissé kínosan érezve magam, mondom neki, hogy képzelje, utóbb vettem észre, hogy volt a kínálatban a kedvenc márkámból is. Nem akartam hinni a szememnek, visszament és mosolyogva kicserélte, én addig tartottam neki a helyet. Bár az életben máskor is ennyire meggyőző lennék.
Visszatérve a televízióra, két műsorral szoktam kínozni magam. Az egyik a Való Világ, a másik, a dél-amerikai sorozatok. Röviden elintézve a Való Világot, ez egy mesterkélt, kreált műsor, ráadásul nincs a szereplők között kedvencem, akinek drukkolhatnék. Talán a műsor készítői szándékosan nem választottak, olyan szereplőt a válogatásnál, akinél a pozitív tulajdonságok gyakrabban kivehetők, mint a negatívak. Még Alekosz az, aki természetesen olyan, amilyen, és nem játssza meg magát, ill. nem hisztizik. Sajnos a többiek igen, ha nem, akkor viszont túl szürkék, túl hétköznapiak.

A szappanoperák már egy másik műfaj. Itt legalább nem ér minket meglepetés. A célcsoport egyértelműen a nők és az idősek, bár van olyan férfi ismerősöm, aki rendszeresen nézi. Nekem az ilyen jellegű sorozatok az Isaurával kezdődtek, akkor még a fél ország a tv előtt ült a sorozat vetítésekor. Azt, hogy a főszereplő rabszolgalánynak a valóságban gyűjtést szerveztek, még ma sem hiszem el, mindenestre berobbant a köztudatba ez a műfaj. Később a Homok titkai volt, amibe időnként belenéztem, majd az Esmeralda, jelenleg az Árva angyal. Emlékszem nagyanyám kb. 15-20 éve rendszeresen ott ült a barátnőivel a tv előtt. Nagyon szerettem hallgatni, ahogy kielemezték a sorozat részeit. A nehezen megjegyezhető, kiejthető nevekkel nem foglalkoztak, így lett Lucas-ból Lukács, Josef-ből József, stb. Nem köntörfalaztak, kimondták a véleményüket. Így, ha valamelyik női szereplő más férfi után kezdett vágyakozni, az elkurvult, az álnok, egyszerűen szemétláda volt.
Ezeknek a sorozatoknak egy jellegzetes tulajdonsága, hogy nem tudjuk, hogy mikor lesz vége. Amikor, úgy tűnik, már minden a helyére kerül, még mindig van 40 rész, ilyenkor csavarnak még egyet a történeten. A múltkor hallom otthon, hogy valószínűleg nemsokára vége, mondom, az nem lehet, mert a főszereplő még nem vakult meg, ill. nem gyógyították meg. Mit ad Isten, megvakult és van egy olyan érzésem, hogy találnak majd egy csodadoktort :-)
A gyerekelvesztésen, a gyilkossági kísérleten, az autóbaleseten, börtönbe kerülésen, két gyermek összetévesztésén, kőszívű, majd bűnbánó apán, szerelmi bánaton már túl vagyunk. Még egy érdekesség. Biztosan megfigyelte mindenki, hogy a szereplők sokszor magukban beszélnek. Akár, egy étteremben is és ez senkinek nem tűnik fel a környezetükben. Egyébként, sokszor nem tudom eldönteni, hogy a szereplők tényleg ilyen naivak, vagy csak minket néz hülyének, a drága forgatókönyvíró, rendező. Néha negatív karakter, ha a helyzet úgy kívánja, minden előzmény nélkül átalakul pozitív karakterré. A szerelmes főhősről már az ember egy idő után úgy érzi, hogy élvezi a saját szenvedését, mert akkor is szenved, amikor nem kellene.
Ennyit a szappanoperákról, tálán túl sok is volt.
A múltkor megkértem a nagyobbik fiam barátnőjét, szoktassa már le fiamat az állandó sóhajtozásról, mert többünket idegesít. Nem fogjátok elhinni, kezdem felfedezni, hogy ő is egyre többet sóhajtozik. Erre mondják, a negatív példa ragadós :-)