Országos problémáim

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy egyszerű állampolgárként vajon mit és hogyan tudnék tenni az ország érdekében. Mert, hogy rosszul működik ez az ország, az nyilvánvaló, igaz az előző kormány regnálása alatt sajnos hasonló volt a helyzet. Ha viszont ez nem kormányfüggő, akkor vajon mitől lenne jobb? Ha valamilyen hivatali ügyet időnként el kell intéznem, lépten-nyomon problémákba ütközöm.
Nézzük akkor az utóbbi idők történéseit és itt nem a sérelmeim felsorolásán van a hangsúly, mert gondolom mások is hasonló bosszúságokat kénytelenek elviselni. Sajnos az esetek többségében a pénz körül forog minden.

- Idén tavasszal esedékes volt az adó visszatérítésem (munkáltatóm több adót vont tőlem, és vártam vissza az állam bácsitól a pénzemet). Talán még mindig várnám, ha nem vettem volna a fáradtságot és személyesen nem intézkedem. Így is a határidő után kaptam meg a pénzem. Ha már az állam nem tartja be a szabályokat, akkor mit várhatunk a privát szférától.
Sajnos itt is vannak problémák, igaz más jellegűek.

- Nagy multi bevásárló központunkból kifelé tartva, bejelez a vészcsengő. A tömeg néz rám, mint valami tolvajra én meg értetlenkedem, hogy akkor most mi van? A bevásárlókosaram rendben van, felszólítanak, hogy akkor kosár nélkül menjek át a kijáraton. Gondolkodom, egyáltalán joguk van ehhez? Átmegyek, ez is rendben. Most már a biztonsági őr is ideges, mondom neki, a meglepetéstől most már felocsúdva, hogy most már akkor találjon valamit, mert, ha nem tud, kérem a panaszkönyvet.
Aztán, az információ pultos lány segítségével kiderül, hogy az akciós illatszeres ajándékcsomagokat a gép rosszul címkézte át, ez okozta a problémát. Az a fránya gép, hát persze, az a hibás. Elnézést persze elfelejtenek kérni, gondolkodom, csináljak ebből ügyet vagy sem, de hát egyébként szeretek itt vásárolni, szóval nem írok sehová sem.

- Másik, már kisebb üzletláncnál a minap beugrok kenyérért, az ajtónál látom, hogy nincs százasom a bevásárlókosárhoz. Apróm sincs a pénztárnál váltani, bemegyek, keresem a kiskosarat, az meg nincs. Nem baj, gondolom naivan, úgy is csak kenyeret akarok venni, a biztonsági őr persze belém köt és nagyvonalú engedélyével tudok csak bevásárolni. Még sajnálkoznom is illene, hogy őt ezért felelősségre vonhatják. Arra a kérdésemre, hogy miért nem biztosítanak a vásárlóknak kisméretű kosarat, nem tud válaszolni. Így viszont ezt a problémájukat átruházzák az ide betérőkre. Naponta, hány ilyen konfliktushelyzetük lehet, ráadásul ez egyszerűen megoldható lenne.

- Más. Egy orvosi igazolásra van szükségem, viszem a nyomtatványt, mire az orvos közli, hogy ő ezt nem köteles kitölteni. Másnap rákérdezek hivatalos helyen, hogy most akkor mi van, jelzik, hogy nyugodtan menjek vissza, mert köteles. Visszamegyek, hivatkozom egy magas pozícióban lévő ismerősömre, így vonakodva megkapom a kitöltött nyomtatványt. Az vesse rám az első követ, aki nem ugyanarra gondol, mint én. Szóval, megint a pénz.

- Magán nyugdíjpénztári reálhozamomat még az év elején, áprilisra vártam, most augusztusra mondják a kifizetést, lehet, hogy annak is örülni fogok, ha év végéig kifizetik.

- Egy bankban pénzt veszek fel, az ügyintéző szól, hogy nem jó az aláírásom, aláírom még egyszer, most sem jó. Aztán aláírom most már idegesen még egyszer, most már jó. Mitől lett jó, a mai napig nem tudom, érdekes módon befizetéseknél elsőre jó.
Soroljam még? Lenne mit. Szóval, ilyen országban élünk. Az a megoldás, hogy nyeljünk és fogjuk be? Nem hiszem. Pedig úgy tűnik, hogy itt minden szabad, ami nem tilos. Vagy ezek a problémák valahol a demokráciából erednek. Hiszen, Churcill is megmondta, anno, hogy nem a legjobb megoldás a demokrácia, de mit csináljunk, ha nincs jobb.
Azt gondolom, hogy, beszélni kell róla, de nem megoldás, hogy mindenkivel összeveszek, mint egyik jó ismerősöm. Ő ezt már olyan magas szinten műveli, hogy szerintem ilyeneknek egy fordított iwiw-et vagy facebook-ot kellene létrehozni, ahol nem az ismerősöket, hanem a haragosokat gyűjtené. Lehetne itt is csoportosítani, pl. gyűjthetné a halálos ellenségeit, vagy akiknek nem köszön, akikkel az életben még csak egyszer veszett össze, esetleg lenne egy olyan csoport, akiknek még lenne egy esély a békülésre.

Visszatérve az országunkra, úgy tűnik, hogy negatívan változott a külső megítélésünk is. Itt elsősorban nem a külföldi intézetek minősítéseire gondolok. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a mi Wolf Katink esélyesként indult (vagy ez is csak PR volt?) és ha jól emlékszem 22. lett. A kutya sem akart szavazni a magyarra, még a külföldön élő magyarok se nagyon. Nem szeretnek minket külföldön. Nem lenne még ez akkora baj, de mi magunkat sem szeretjük. Ez viszont már baj.

A múltkori bejegyzésemnél a Barcelonáról írtam, szombat óta túl vagyunk a Bajnokok Ligája döntőn is. Újra nyertek. Sőt, még könnyebben, mint gondoltam. Az ellenfelek állandóan azzal a problémával szembesülnek, hogy nem tudják tőlük elvenni a labdát. Szóval, a család mellett, vannak az életben apró örömök is, nem csak bosszúságok és ez az, ami élteti az embert.