Nem tudom, hogy mások hogyan bírják elviselni a hosszú telet, nekem már tele van vele a hócipőm. Ráadásul otthon elromlott az egyik tévénk, így hosszú idő után rászorultam arra, hogy olyan műsorokat, filmeket is nézzek, amikről egyébként nagy valószínűség szerint továbbkapcsolnék. Így télen lassan csordogál az élet, tapasztalom, hogy másoknak is. Még november végén kérdezi tőlem a harmadik szomszédom: Lacikám mi van most, november vagy december. Mondom: december közepe. Akkor nyakunkon a Karácsony, mondja ő. Mondom: nyakunkon. Szóval így értelmesen elbeszélgettünk. Idős, 83 éves néni, valószínűleg tv-je sincs, újságot nem olvas, kevés emberrel érintkezik. Engem valamiért gyakran megszólít. A múltkor kérdezem tőle, megy-e az öregek napjára a faluban? Erre mondja, hogy oda csak a puccos öregek mennek, nincs őneki erre púderja.
Egy másik alkalommal vásárolok a közeli közértben, alkalomra vettem egy üveg bort. Hosszas válogatás után választok egyet, a mellettem álló ismeretlen idős bácsi, kérdezi, miért azt választottam. Mint valami borszakértő elmondom neki az érveimet, erre visszateszi a már kosarában lévő bort és beleteszi az én márkámat. Mindketten elégedetten mosolygunk. Az üzlet többszöri körbejárása után meggondolom magam. Átgondolva, hogy a társaságban hölgyek is lesznek, óvatosan körülnézve, száraz boromat, félédesre cserélem, egy másik márkára. Pechemre a kasszánál az idős bácsi kerül mögém, aki értetlenkedve nézi a boromat. Kissé kínosan érezve magam, mondom neki, hogy képzelje, utóbb vettem észre, hogy volt a kínálatban a kedvenc márkámból is. Nem akartam hinni a szememnek, visszament és mosolyogva kicserélte, én addig tartottam neki a helyet. Bár az életben máskor is ennyire meggyőző lennék.
Visszatérve a televízióra, két műsorral szoktam kínozni magam. Az egyik a Való Világ, a másik, a dél-amerikai sorozatok. Röviden elintézve a Való Világot, ez egy mesterkélt, kreált műsor, ráadásul nincs a szereplők között kedvencem, akinek drukkolhatnék. Talán a műsor készítői szándékosan nem választottak, olyan szereplőt a válogatásnál, akinél a pozitív tulajdonságok gyakrabban kivehetők, mint a negatívak. Még Alekosz az, aki természetesen olyan, amilyen, és nem játssza meg magát, ill. nem hisztizik. Sajnos a többiek igen, ha nem, akkor viszont túl szürkék, túl hétköznapiak.
A szappanoperák már egy másik műfaj. Itt legalább nem ér minket meglepetés. A célcsoport egyértelműen a nők és az idősek, bár van olyan férfi ismerősöm, aki rendszeresen nézi. Nekem az ilyen jellegű sorozatok az Isaurával kezdődtek, akkor még a fél ország a tv előtt ült a sorozat vetítésekor. Azt, hogy a főszereplő rabszolgalánynak a valóságban gyűjtést szerveztek, még ma sem hiszem el, mindenestre berobbant a köztudatba ez a műfaj. Később a Homok titkai volt, amibe időnként belenéztem, majd az Esmeralda, jelenleg az Árva angyal. Emlékszem nagyanyám kb. 15-20 éve rendszeresen ott ült a barátnőivel a tv előtt. Nagyon szerettem hallgatni, ahogy kielemezték a sorozat részeit. A nehezen megjegyezhető, kiejthető nevekkel nem foglalkoztak, így lett Lucas-ból Lukács, Josef-ből József, stb. Nem köntörfalaztak, kimondták a véleményüket. Így, ha valamelyik női szereplő más férfi után kezdett vágyakozni, az elkurvult, az álnok, egyszerűen szemétláda volt.
Ezeknek a sorozatoknak egy jellegzetes tulajdonsága, hogy nem tudjuk, hogy mikor lesz vége. Amikor, úgy tűnik, már minden a helyére kerül, még mindig van 40 rész, ilyenkor csavarnak még egyet a történeten. A múltkor hallom otthon, hogy valószínűleg nemsokára vége, mondom, az nem lehet, mert a főszereplő még nem vakult meg, ill. nem gyógyították meg. Mit ad Isten, megvakult és van egy olyan érzésem, hogy találnak majd egy csodadoktort :-)
A gyerekelvesztésen, a gyilkossági kísérleten, az autóbaleseten, börtönbe kerülésen, két gyermek összetévesztésén, kőszívű, majd bűnbánó apán, szerelmi bánaton már túl vagyunk. Még egy érdekesség. Biztosan megfigyelte mindenki, hogy a szereplők sokszor magukban beszélnek. Akár, egy étteremben is és ez senkinek nem tűnik fel a környezetükben. Egyébként, sokszor nem tudom eldönteni, hogy a szereplők tényleg ilyen naivak, vagy csak minket néz hülyének, a drága forgatókönyvíró, rendező. Néha negatív karakter, ha a helyzet úgy kívánja, minden előzmény nélkül átalakul pozitív karakterré. A szerelmes főhősről már az ember egy idő után úgy érzi, hogy élvezi a saját szenvedését, mert akkor is szenved, amikor nem kellene.
Ennyit a szappanoperákról, tálán túl sok is volt.
A múltkor megkértem a nagyobbik fiam barátnőjét, szoktassa már le fiamat az állandó sóhajtozásról, mert többünket idegesít. Nem fogjátok elhinni, kezdem felfedezni, hogy ő is egyre többet sóhajtozik. Erre mondják, a negatív példa ragadós :-)
