A közelmúltban az egyik kolléganőm azt kérte tőlem, hogy a munkahelyi levelezésemből mindig küldjek neki másolatot, mert szereti olvasni a leveleimet. Rendszeres blog olvasó vagyok. Ez a kérés elgondolkodtatott, mi lenne, ha gondolataimat, emlékeimet, véleményemet a világról saját blogomban fogalmaznám meg.
Aztán tovább gondolkodtam...
Mi van akkor, ha a bejegyzéseimet a kutya sem fogja elolvasni?
Mi van akkor, ha valami nyelvész elkezd engem oktatgatni? (A nyelvtan soha nem volt erősségem.)
Kell az nekem, hogy ismeretlen emberek vitába szálljanak a megállapításaimmal és győzködjem őket igazuk ellenkezőjéről?
A kérdésekre nem tudom a választ.
Csak azt tudom, hogy itt ülök a klaviatúránál és ellenálhatatlan vágyat érzek, hogy kiírjam magamból azt ami bennem van.
A továbbiakban, terveim szerint heti rendszerességgel jelenik meg új bejegyzés a blogomban. Nem naplót írok, aktuális témákhoz történő hozzászólásomon kívül, gondolatokat szeretnék közvetíteni sportról, barátságról, családról, emlékekről, értékekről, stb. Rohanó világunkban, amikor minden a pénzről és a keserves boldogulásról szól, talán lesz vevő a gondolataimra.
Lelki szemeim előtt megjelenik egy soha meg nem történt párbeszéd tíz éve elment nagyanyámmal.
Sokszor megkérdezte, mikor még kisgyerek voltam (70-es évek). Na kisunokám, mi leszel, ha nagy leszel?
Blogger!
Ne szemtelenkedjél, mert megcibálom a füled...:)
Hát bloggernek még nem érzem magam, mindenesetre elkezdtem írni és megvallom őszintén ez így az elején egy kicsit akadozva megy. Na majd belejövök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése