Unalmas téli estéken sokszor üssük el azzal az időt a családban, hogy mi szülők mesélünk a régi emlékekről. Természetesen, a humor eszközeit bevetve, mert a tv és a számítógép nagy versenytárs és a történeteket jól be kell csomagolni, hogy figyeljenek a gyerekek, üljenek a poénok. A történetek középpontjában a gyerekkor áll.
Nagyon hamar kezdtem beszélni, ha az első szavaim nem is a szülőszobában hangzottak el (Hol vagyok?), de tény, hogy elég hamar kifejeztem magam. Öt-hat éves voltam, amikor szomszédolás után anyu megkérdezte, hogy mi újság Ervin bácsidéknál, mire azt válaszoltam, hogy rosszabb a helyzet, mint Palesztinában. Sokat veszekedtek a rokonok, de én azért nagyon bírtam őket. Szóval, politikailag is hamar ébredeztem. Egy éves lehettem, mikor a szüleimtől kaptam egy gumilabdát, elém tették és én ösztönösen rögtön belerúgtam. Nem értették, csodálkoztak. Tévénk még nem volt, vajon hol láthattam, hogy mit kell vele csinálni. Talán hat éves lehettem, mikor a fehér trikómra felvarrattam egy hetes számot (ezt a számot viselte Pelé) és büszkén rohantam ki a libalegelőre új dresszemben. Nagyon vékony gyerek voltam, minden gyereknek volt beceneve, én a gombostű, majd később a Giovanni becenevet kaptam. Májusban már általában az egri strandon ugráltunk az öcsémmel a vízben, a rokonainknál töltöttünk egy-két hetet és a rokonok arról büszkélkedtek a szüleimnek, hogy a négereket leszámítva én vagyok a legbarnább a strandon. Egyszer a fürdőzést sikerült annyira túlzásba vinnem, hogy kaptam egy tüdőgyulladást, magas lázam volt. Egy-két napig nem voltam magamnál, félrebeszéltem, az orvos már felvetette a szüleimnek a legrosszabb lehetőséget is, de szerencsére megmaradtam. A strandolásról azért szép emlékek is eszembe jutnak, amire büszke vagyok. Nem nagyon szoktam róla beszélni, de egyszer egy haverommal, Deák Ferivel megmentettünk két lengyel ikerlányt a mélyvízből (azt hitték tudnak úszni és elmerültek), már a kavicsról húztuk fel őket a nagymedencében. Kiraktuk őket a medence szélére, prüszköltek egy darabig, majd erőre kapva riadtan elszaladtak. Úgy gondolom, a lengyel-magyar barátság jegyében is, mi megtettük a magunkét.
Nem tudom kinek, hogyan telt az év vége vagy hogyan indult az év eleje, nekem mozgalmasan. December utolsó napján kitört az egyik fogam elölről (pedig nem voltam semmilyen falusi kocsmában vagy szórakozóhelyen), egyszerűen szerintem már nem bírta tovább az ünnepi nagy zabálásokat. Állítólag az eset óta, ha nevetek, olyan vagyok, mint Drakula gróf, szóval inkább nem nevetek. Január hetedikén bedagadt egy teremfoci után a jobb bokám, jelenleg bottal járok, mert csak nagyon lassan javul. Soha nem jártam még bottal, nem is gondoltam, hogy milyen nehéz, ha nem tudok ráállni egy lábamra. A kocsi és az iroda közti 30 méteres távolságot hosszú percek alatt teszem meg és milyen az élet, a múltkor szembe jön velem egy régi ismerősöm, akivel már évek óta nem találkoztam. Már talán 10 percet is beszélgettünk, mire észrevette, hogy egy lábon állok, mint a gólya, így tapintatosan továbbment. Másik alkalommal egyszerre léptem a járdára egy szintén bottal járó öreg nénivel. Sportos volt a mama, mert észrevettem, hogy versenyez velem, de én összeszorítottam a fogam és egy kicsit kiléptem. Hátra tekingetni nem volt időm, mert szinte éreztem a tarkómon a jeges leheletét. Egy kanyarnál már majdnem utolért, de szerencsére be kellett fordulnom, így utólag magamat hirdettem ki győztesnek. Nagyon mókás, amikor este a fürdőkádba beszállok, háttal, kb. úgy, mint a mélytengeri búvárok.
Most így év elején nincsenek fogadalmaim, mindenesetre vannak dolgok, amiken változtatnom kell, akkor is, ha ez nem lesz könnyű, de muszáj. Heves a vérmérsékletem, könnyen összeveszek a családommal, barátaimmal, de aztán megbánom és őrlődöm, lelkiismeret furdalásom van. A múlt év végén már komolyan gondoltam arra, hogy lecserélem a baráti köröm. De hát mégis, most adjak fel egy hirdetést, hogy új barátokat keresek? Meg kell becsülnöm a mostaniakat és átgondoltabban kell viselkednem. A másik oldalról viszont, akik nem barátaim, de időnként támadnak, (mert hát tisztségeim vannak, ezért vannak irigyeim, rosszakaróim) nyugodtabban és határozottabban kell viselkednem, a békés egymás mellett élés jegyében is. Derűsebben kell szemlélnem a negatív dolgokat is, mert különben rámegy az egészségem. Viszont olykor védekeznem is kell, ezért létrehoztam egy képzeletbeli tölténytárat, képzeletbeli töltényekkel. A lövedékeket hangsúlyozom, csak védekezésre használom. Minden tölténynek van egy címzettje, hatásfoka és fontos szabály mikor lehet őket csőre tölteni. Vannak robbanótöltettel ellátottak, de vannak olyanok, amik kisebb hatásfokúak. Vaktöltényeim nincsenek. (Aki eddig eljut az olvasásban, gondolhatja, hogy lehet, hogy ez a pasi skizofrén?) Higgyétek el, hogy nem, de vannak az életben farkastörvények és ezt tudomásul kell venni.
Mert hát milyen világban élünk? Olyan világban, amikor több millió ember a szeretett vezérét sírva gyászolja, azt a kedves vezért, akinek az uralma alatt sok millióan haltak éhen. A világ másik fele, meg ezeken a szerencsétlen, félrevezetett embereken nevet.
Nagyon hamar kezdtem beszélni, ha az első szavaim nem is a szülőszobában hangzottak el (Hol vagyok?), de tény, hogy elég hamar kifejeztem magam. Öt-hat éves voltam, amikor szomszédolás után anyu megkérdezte, hogy mi újság Ervin bácsidéknál, mire azt válaszoltam, hogy rosszabb a helyzet, mint Palesztinában. Sokat veszekedtek a rokonok, de én azért nagyon bírtam őket. Szóval, politikailag is hamar ébredeztem. Egy éves lehettem, mikor a szüleimtől kaptam egy gumilabdát, elém tették és én ösztönösen rögtön belerúgtam. Nem értették, csodálkoztak. Tévénk még nem volt, vajon hol láthattam, hogy mit kell vele csinálni. Talán hat éves lehettem, mikor a fehér trikómra felvarrattam egy hetes számot (ezt a számot viselte Pelé) és büszkén rohantam ki a libalegelőre új dresszemben. Nagyon vékony gyerek voltam, minden gyereknek volt beceneve, én a gombostű, majd később a Giovanni becenevet kaptam. Májusban már általában az egri strandon ugráltunk az öcsémmel a vízben, a rokonainknál töltöttünk egy-két hetet és a rokonok arról büszkélkedtek a szüleimnek, hogy a négereket leszámítva én vagyok a legbarnább a strandon. Egyszer a fürdőzést sikerült annyira túlzásba vinnem, hogy kaptam egy tüdőgyulladást, magas lázam volt. Egy-két napig nem voltam magamnál, félrebeszéltem, az orvos már felvetette a szüleimnek a legrosszabb lehetőséget is, de szerencsére megmaradtam. A strandolásról azért szép emlékek is eszembe jutnak, amire büszke vagyok. Nem nagyon szoktam róla beszélni, de egyszer egy haverommal, Deák Ferivel megmentettünk két lengyel ikerlányt a mélyvízből (azt hitték tudnak úszni és elmerültek), már a kavicsról húztuk fel őket a nagymedencében. Kiraktuk őket a medence szélére, prüszköltek egy darabig, majd erőre kapva riadtan elszaladtak. Úgy gondolom, a lengyel-magyar barátság jegyében is, mi megtettük a magunkét.
Nem tudom kinek, hogyan telt az év vége vagy hogyan indult az év eleje, nekem mozgalmasan. December utolsó napján kitört az egyik fogam elölről (pedig nem voltam semmilyen falusi kocsmában vagy szórakozóhelyen), egyszerűen szerintem már nem bírta tovább az ünnepi nagy zabálásokat. Állítólag az eset óta, ha nevetek, olyan vagyok, mint Drakula gróf, szóval inkább nem nevetek. Január hetedikén bedagadt egy teremfoci után a jobb bokám, jelenleg bottal járok, mert csak nagyon lassan javul. Soha nem jártam még bottal, nem is gondoltam, hogy milyen nehéz, ha nem tudok ráállni egy lábamra. A kocsi és az iroda közti 30 méteres távolságot hosszú percek alatt teszem meg és milyen az élet, a múltkor szembe jön velem egy régi ismerősöm, akivel már évek óta nem találkoztam. Már talán 10 percet is beszélgettünk, mire észrevette, hogy egy lábon állok, mint a gólya, így tapintatosan továbbment. Másik alkalommal egyszerre léptem a járdára egy szintén bottal járó öreg nénivel. Sportos volt a mama, mert észrevettem, hogy versenyez velem, de én összeszorítottam a fogam és egy kicsit kiléptem. Hátra tekingetni nem volt időm, mert szinte éreztem a tarkómon a jeges leheletét. Egy kanyarnál már majdnem utolért, de szerencsére be kellett fordulnom, így utólag magamat hirdettem ki győztesnek. Nagyon mókás, amikor este a fürdőkádba beszállok, háttal, kb. úgy, mint a mélytengeri búvárok.
Most így év elején nincsenek fogadalmaim, mindenesetre vannak dolgok, amiken változtatnom kell, akkor is, ha ez nem lesz könnyű, de muszáj. Heves a vérmérsékletem, könnyen összeveszek a családommal, barátaimmal, de aztán megbánom és őrlődöm, lelkiismeret furdalásom van. A múlt év végén már komolyan gondoltam arra, hogy lecserélem a baráti köröm. De hát mégis, most adjak fel egy hirdetést, hogy új barátokat keresek? Meg kell becsülnöm a mostaniakat és átgondoltabban kell viselkednem. A másik oldalról viszont, akik nem barátaim, de időnként támadnak, (mert hát tisztségeim vannak, ezért vannak irigyeim, rosszakaróim) nyugodtabban és határozottabban kell viselkednem, a békés egymás mellett élés jegyében is. Derűsebben kell szemlélnem a negatív dolgokat is, mert különben rámegy az egészségem. Viszont olykor védekeznem is kell, ezért létrehoztam egy képzeletbeli tölténytárat, képzeletbeli töltényekkel. A lövedékeket hangsúlyozom, csak védekezésre használom. Minden tölténynek van egy címzettje, hatásfoka és fontos szabály mikor lehet őket csőre tölteni. Vannak robbanótöltettel ellátottak, de vannak olyanok, amik kisebb hatásfokúak. Vaktöltényeim nincsenek. (Aki eddig eljut az olvasásban, gondolhatja, hogy lehet, hogy ez a pasi skizofrén?) Higgyétek el, hogy nem, de vannak az életben farkastörvények és ezt tudomásul kell venni.
Mert hát milyen világban élünk? Olyan világban, amikor több millió ember a szeretett vezérét sírva gyászolja, azt a kedves vezért, akinek az uralma alatt sok millióan haltak éhen. A világ másik fele, meg ezeken a szerencsétlen, félrevezetett embereken nevet.
1 megjegyzés:
:)
Megjegyzés küldése