Boldog Karácsonyt minden kedves olvasómnak. Sok szép jókívánságot kaptam jómagam is, ezek közül a legszebb a http://www.youtube.com/watch?v=hAwzn9na7rI címen érhető el. Talán már többen hallottátok, láttátok Ady Endre Karácsony című versét Szabó Gyula előadásában, gyönyörű képekkel. Nekem a hátamon feláll a szőr, miközben hallgatom, szóval nagy hatást tett rám.
Tegnap szentestén összegyűlt a család, most néhány gondolattal azokra emlékezem, akik már nem lehetnek közöttünk, a nagyszülőkre. Apai nagyapám dolgos, rendes falusi ember volt, fél életét bányászként élte le. A II. Világháborúban nagy szerencséje volt, mert hiába vonultatták be egy miskolci zászlóaljba, az utolsó pillanatban megmentette a bánya kikérő levele. Mint, később kiderült a zászlóaljból 3-an élték túl, a többi odaveszett a Don kanyarban. (Jut eszembe ez a levél utólag nekem is szerencsés, hiszen valószínűleg én sem születtem volna meg, ha a levél későn ér oda.) Nagyapám, csakúgy, mint a többi, régi falusi ember nagy harmóniában élt a természettel. Soha nem sietett sehová, mégis mindig időben odaért mindenhová. Kora tavasszal, amikor az első erősebb tavaszi napsugarak megsimogatják az embert, prémes bundáját kiterítve, szívesen kifeküdt az udvar egyik zugába és nagyokat durmolt, kiélvezve a jó idő eljövetelét. Gyakran eljártam vele még kamaszként kaszálni, a maga nyugodt ritmusában egy egész napot is képes volt ezzel a munkával eltölteni. Mindig magával hordta a kulacsát, az ebéd pedig többnyire szalonna volt hagymával és kenyérrel, ez volt a kedvence. Volt még egy jellemzője, nekünk gyerekeknek mindig úgy köszönt oda: "Szia hé srácok"! Ez olyan védjegy volt nála, mint Kézynél a "Jó estét, jó szurkolást". Volt egy mostohatestvére Berti Bá", akivel egyszer egy kisebb csapatban bográcsoztunk egy rokonom udvarán. Amikor megláttuk nagyapámat, kaszával a vállán felénk közeledni, Berti megkérdezte:kaszálsz, Herman, kaszálsz? (Herman volt nagyapám beceneve a bányában) Majd a választ meg sem várva azt mondta: ki mit szeret Hermus, Te kaszálni szeretsz, mi pedig bográcsozni szeretünk. Szóval, ilyen nyugodt mederben folyt az élet akkoriban. Említhetnék egy másik esetet, amikor egy ismerősömtől udvariasan megkérdeztem:Lajos Bá" aztán szokott-e még citerázni? Válasz: szoktam, de már nagyon unom. Nekem hiányoznak ezek a régi falusi emberek, minthogy természetesen a többi nagyszülőm is. Másik nagyapámat sajnos nem ismertem, 23 évesen tüdőgyulladásban elhunyt, állítólag nagyszerű ember volt, Gizus mamáról már meséltem, tőle örököltem a humoromat (legalábbis remélem, hogy van), a másik nagymamámmal kevesebb kapcsolatom volt, mert ő egy másik faluban lakott, de jóravaló, csendes, szorgalmas asszony volt.
Érdekes, hogy a szüleim esetében már volt egy generációs váltás, ők már nem voltak tipikus falusiak, mint ahogyan mi sem lettünk azok. Jó anyagi körülmények között éltem meg a gyermekkoromat, nyaranta sokat utaztunk. Így már kisgyerekként eljutottam a Balaton mellett a Magas Tátrába is.
Így, néhány nappal az év vége előtt rövid számvetést készítve erről az évről, elmondhatom, hogy nekem nem volt túl jó évem. A megszorítások sajnos a mi családunkat sem kerülték el ill. volt néhány másjellegű csalódásom is ebben az évben. Na mindegy, bízzunk benne, hogy a következő év jobban sikerül. Majd el felejtettem, hogy büszke vagyok arra, hogy a profilomat kétszázvalahányan nézték meg. (Talán csak azért, hogy ki lehet ez a marha:-) Remélem nem csak azért, hiszen az egyik célom, hogy az olvasóimat kicsit felvidítsam. Úgy gondolom, érdemes volt a blogírást elkezdeni és még nagyon sok téma van a fejemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése