Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

Bár U20-as válogatottunk végül nem nyerte meg az egyiptomi tornát, de 3. helyével így is az elmúlt 25 év legnagyobb labdarúgósikerét érte el. (Az utolsó sikeres labdarúgótornánk a Bicskei Bertalan vezette korosztályos válogatott győzelme, első helye az 1984-es Európa-bajnokságon.)
Felnőtt válogatottunk ezzel szemben jó kezdés után, az utolsó négy fordulóban mindössze 3 pontot gyűjtve, Máltát és Albániát megelőzve a 4. helyen végzett csoportjában. Nagyon sok elemzés történt a szakemberek és a sajtó részéről is, most megpróbálom az eseményeket én is értékelni, átgondolni, mik lehetnek egyrészről a siker, másrészről a kudarc okai.

Kezdjük felnőtt válogatottunkkal, annál is inkább, mert felháborítottak egyes véleményt formálók szakmai értékelései. Induljunk ki abból, hogy a szakemberek csoportunkban a papírforma alapján előzetesen a 3.- 4. helyre tartottak minket esélyesnek. Fortuna nem volt velünk a sorsoláskor, meglehetősen nehéz csoportba kerültünk, de szinte végig versenyben voltunk a második helyért. Köszönhetően annak egyrészt, hogy nagyon jó volt a sorsolásunk. A kis csapatok ellen elértük a maximális 12 pontot, míg vetélytársaink sokszor csak szenvedtek, így, a véghajrához nagyon jó pozícióból (2. hely) készülődhettünk. Másrészt, azt mindenki észre kell, hogy vegye: beérett egy fiatal generáció, akik tudásuk és motiváltságuk alapján komoly sikerekre képesek. Ezt a fiatal generációt 3-4 idősebb, rutinos játékos jól egészíti ki. Jelenlegi csapatunkban 7-8, olyan játékos található, aki Európa középcsapataiban beférhetne a kezdőbe, szemben a korábbi 3-4 játékossal, akik megütötték ezt a szintet.

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem sikerült megszerezni legalább a második helyet? Véleményem szerint, az utolsó négy találkozóra a csapat nem lett jól felkészítve. Fejben nem voltunk olyan motiváltak, nem voltunk elég gyorsak, pontosak. Az utolsó meccs kivételével rossz volt a taktika, magunkra húztuk az ellenfeleket, kevés helyzetet sikerült kidolgozni, mert a játék általában a mi térfelünkön folyt. A dánok elleni meccsnek már nem volt jelentősége. Valószínű, hogy ők a svédek elleni meccsüket, elsőségüket sokáig ünnepelték, ezért tűntek, olyan fáradt csapatnak ellenünk. Ne felejtsük el, hogy ennek ellenére is, sokkal több helyzetet dolgoztak ki, mint mi.
Amit nem értek, hogy miért kellett Gera Zoli személyében bűnbakot keresni a vezetőinknek. Tény, hogy Gera késett (5 percet) a taktikai megbeszélésről, de ezért elnézést kért. Ennek ellenére, csapatkapitányként száműzték a lelátóra, ő pedig összecsomagolt és repülőre ült. Mondhatják a vezetők, hogy cserbenhagyta a társait. Én, mégis azt mondom, hogy az egész ügy koncepciós, az edző és az elnök már várta, hogy hol találni egy bűnbakot, akire majd lehet mutogatni. Ugyanis a pontgyűjtögetés okozta nagy örömben Kisteleki elnök jó előre meghosszabbította Koeman szerződését. Az események tükrében elhamarkodott döntés volt. Most meg Kisteleki hatalmas előrelépésről beszél, akkor, amikor a „nagyok” ellen az elérhető 18 pontból megszereztünk 4-et. Fontos, hogy a csapatot egyben kell tartani és a „lukas” helyekre fokozatosan be kell állítani, azokat a fiatalokat, akik Egyiptomban végre megmutatták milyen a magyar szív, a magyar virtus. Milyen egy technikailag, taktikailag jó, mentálisan viszont a mezőnyben talán a legerősebb csapat.
Ez a csapat minden dicséretet megérdemel, le a kalappal előttük. Azt gondolom, hogy bár voltak a csapatból kiemelkedő játékosok, én mégsem emelnék ki senkit, mert ezt az eredményt a csapat így együtt, egymást segítve, egymással vállvetve teljesítette.
Sokan azt mondják, hogy az ifjúsági világversenyek eredményei csalókák, hiszen, csak a tehetséges fiatalok számbevételéről ad iránymutatást, lásd például Costa Rica négybe kerülését. Valószínűleg senki nem várja, hogy néhány éven belül Costa Rica világbajnoki esélyes lesz, mégis visszatérve a magyarokra, azt gondolom magasra tették önmaguknak a mércét. Mi pedig bízzunk benne, hogy majd valamikor a nagyválogatottban ott folytatják, ahol most abbahagyták.

Ezekről a dolgokról beszélgettünk hétvégén egy kisebb körben a múlt hétvégi teremfoci után. Az egyik rokongyerek feltett nekem egy kérdést, ami kísértetiesen hasonlított egy régebben írt blogomhoz fűzött megjegyzéshez. B… meg Te vagy Carcaterra, egyetlen állandó regisztrált olvasóm, tört ki belőlem. Ekkor elárulta, hogy tényleg ő az, de hozzátette, hogy csak egy év múlva akarta ezt megmondani nekem. Hát, mit mondjak, érdekes egy „lebukás” volt.
A hétvége egy nagyon fontos eseménye volt még, hogy településünkön 25 év után újjáalakult a labdarúgó egyesület, amelynek szerény személyem lett az elnöke. A jelölést, ill. a megválasztást komoly kitüntetésnek érzem, remélem, tudom, mit vállaltam. Most a feladatok kiosztásánál tartunk, lesz egy cselekvési tervünk, aztán, ha már letettünk az asztalra valamit, majd írok erről is.

Végezetül egy megállapítás tőlem: „Ahogy az ember öregszik, egyre többet kémleli az eget, egyre többet foglalkozik az időjárással és egyre többet hallgat Demjén Rózsit…” Hogy mi ennek az oka, nem tudom :-).